Még több megszorítás

Pozsony |

<p>A vártnál lassúbb gazdasági növekedés miatt a kormány újabb megszorításokat tervez, és valószínűleg az adóemeléseket sem kerülhetjük el, a részleteket a legközelebbi kormányülésen megvitatják.</p>

Az eredetileg várttól idén 140 millió euróval maradnak el az állami költségvetés bevételei – jelentette be tegnap Ivan Mikloš pénzügyminiszter a tárca múlt heti prognózisára hivatkozva, amely szerint Szlovákia gazdaságára 2012-ben legfeljebb 1,1%-os növekedés vár, szemben az idei évre elfogadott költségvetésben szereplő 1,7%-nál. Mikloš szerint a pénzügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy az idei évre tervezett, a bruttó hazai termék 4,6%-át kitevő költségvetési hiány mindezek ellenére ne nőjön, ennek érdekében azonban több területen is jelentős lefaragásokra lesz szükség. A bevételkiesés egy részét pótolni tudják a privatizációra szánt összeg megtakarításával vagy a nem adójellegű bevételek növelésével, Mikloš szerint azonban kedvező esetben olcsóbban vehetünk fel kölcsönt az államadósság törlesztésére is. A pénzügy 50 millió eurót spórolna meg a minisztériumok működési költségein, és az egyes tárcákra további megszorítások is várnának. A közlekedési tárcától 5 millió eurót vonnának el, amit eredetileg a légi közlekedés támogatására szántak volna. A belügyi és a honvédelmi tárca 10-10 milliótól, a kulturális tárca pedig 5 milliótól esne el. Ez utóbbit a Nemzeti Galéria felújítására szánt összegből vonnák le. Hogy az említett lefaragásokat a pénzügynek sikerül-e elfogadtatnia a kormányülésen, az egyelőre erősen kétséges, mivel Mikloš nem egyeztetett a többi tárcavezetővel. A pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány csökkentése érdekében Szlovákia nem kerülheti el az újabb adóemeléseket sem. Mikloš a vagyonadót és az energiaszolgáltatással kapcsolatos adók növelését tartja reálisnak, a 19%-os egyenadón azonban nem változtatna. Az ingatlanadó akár 50%-os növelését javasolja a Gazdaságpolitikai Intézet (IHS) is, amelynek a főnöke, František Palko szerint adóemelések nélkül Szlovákia képtelen lesz jövőre 3 százalékra csökkenteni a GDP-arányos államháztartási hiányt. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?