Még olcsóbbak a lakások, igaz, nem mindenütt

Pozsony |

<p>Országos szinten az elmúlt hónapokban is folytatódott a lakásárak csökkenése, Szlovákia egyes régiói között azonban jelentős eltérések vannak. A Postabank most közzétett elemzése szerint az idei harmadik negyedévben a lakóingatlanok négyzetméterenkénti átlagára 1215 euró volt, 0,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.&nbsp;</p>

„Csak összehasonlításképpen: Szlovákiában az ingatlanárak a gazdasági válság 2008-as kirobbanása előtt érték el csúcspontjukat, amikor a négyzetméterenkénti átlagár 1511 euró volt, csaknem az ötödével több, mint jelenleg” – nyilatkozta Dana Vrabcová, a Postabank elemzője. Az áresés azonban már nem minden régióra érvényes, épp ellenkezőleg, Vrabcová szerint a régiók felében már enyhén nőttek az árak. A legnagyobb áremelkedést Kassa és Besztercebánya megyében regisztrálták, ahol manapság 2 százalékkal kerülnek többe a lakások, mint egy éve. Eperjes megyében ezzel szemben csaknem 3 százalékkal csökkent a lakóingatlanok ára. Az abszolút számokat tekintve továbbra is Pozsony vezet, hiszen a fővárosban a lakóingatlanok négyzetméteréért átlagosan 1642 eurót kérnek. „A magas árak miatt nem csoda, hogy a fővárosban a legnehezebb lakáshoz jutni. Hitel nélkül ez szinte reménytelen vállalkozásnak számít” – állítja Vrabcová. A másik legdrágább régiónak Kassa megye számít, ahol a négyzetméterenkénti ár 936 euró, míg a legolcsóbb továbbra is Nyitra megye, ahol ez csupán 582 euró. Matúš Jančura, a Bencont Investments elemzője szerint Pozsonyban egyébként egyre inkább megéri új lakást vásárolni a használtak helyett. Ez utóbbiak ára ugyanis a nagyobb kereslet miatt csak az elmúlt egy évben 15,5 százalékkal nőtt. A Bencont Investments elemzése szerint így az új lakások a fővárosban manapság már csak átlagosan 12,2 százalékkal drágábbak, mint a használtak. (mi, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?