Még idén érezhetően drágulhat az élelmiszer

Róma/Pozsony |

<p>Drágulhat a kenyér, a tej és az édesség. Az ok: nőttek az alapvető mezőgazdasági termények árai októberben.</p>

Az egy évvel korábbihoz képest csaknem 10 százalékos a drágulás a piacon – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) összesítéséből. A FAO az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci mozgásait vizsgálja. „Az árak ugyan még nincsenek a 2–3 évvel ezelőtti, 200 pontot meghaladó csúcs közelében, de látványos az áremelkedés, amit elsősorban a gabonafélék drágulása okoz. Októberben a cukor és tejtermékek ára is emelkedett” – nyilatkozta Abdolreza Abbassian, a FAO elemzője, aki szerint a cukor áremelkedését a brazil és indiai termelésben tapasztalt kimaradás okozta. A sajt és a vaj ára azt követően nőtt, hogy megélénkült az Európai Unió országaiban a belső kereslet, így végül a tejtermékeknél majdnem 4 százalékos árszintnövekedést regisztráltak szeptembertől októberig.Nem minden drágult: a római székhelyű FAO havi szinten 2,4 százalékos csökkenést állapított meg az olaj- és zsírfélék esetében, amit az magyaráz, hogy a pálmaolaj iránt hónapok óta gyenge a kereslet. Visszaesett az európai sertésexport Kínába, ennek hatására pedig 1 százalékkal zárt alacsonyabban világszinten a húsfélék átlagára. A gabonaáraknál 1%-os volt a drágulás. Októberben három hónap óta először emelkedtek a gabonaárak, aminek az az oka, hogy bár a teljes búzatermés a vártnál nagyobb lesz, csak egy kis része lesz kiváló minőségű. Az idei mezőgazdasági szezonban összesen 2571 millió tonna gabonát takaríthattak be, 1,5 százalékkal többet tavalyhoz képest. Oroszország termelése rekordméretű lehet, de Kazahsztánban is igen kedvező időjárás volt. Ezzel a búza- és árpatermés bőven ellensúlyozza a kukoricatermésben várható, legfőképp az időjárás számlájára írható terméskiesést Brazíliában, Kínában, az Európai Unióban és az USA-ban. A globális gabonakereslet a 2016–17-es szezonban 2562 millió tonna lehet, és a jövő év végére akár 662 millió tonna gabona is pihenhet a raktárakban. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint a FAO a mezőgazdaságnak a 2016 és 2025 közötti időszak kilátásairól készített, júliusban közzétett jelentésében még azt jósolta, hogy stabilak lesznek az árak, mert lassabban nő majd az élelmiszerek iránti globális kereslet, miközben a mezőgazdasági termelékenység emelkedésének és a vetésterületek enyhe bővülésének köszönhetően fedezni tudják az igényeket. (TASR, MTI) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?