Még drágább lesz a cigaretta

New York |

<p>A New York-i dohányosokat időjárástól függetlenül kiküldik az épületekből, hogy ott hódoljanak szenvedélyüknek, megvetéssel néznek rájuk, most pedig szembe kell nézniük az Egyesült Államok legmagasabb adójával is.</p>

A New York-i dohányosokat időjárástól függetlenül kiküldik az épületekből, hogy ott hódoljanak szenvedélyüknek, megvetéssel néznek rájuk, most pedig szembe kell nézniük az Egyesült Államok legmagasabb adójával is.
A dohányzásról való leszokást segítő állami tanácsadó telefonvonalon megnégyszereződtek a hívások június első hetében, miután a dobozonkénti 2,75 dolláros (kb. 440 forint) adót bevezették - mondta Richard Daines, New York egészségügyi biztosa. A tavalyi év ugyanezen időszakában 2300 ember fordult segítségért a tanácsadó szolgálathoz egy hét alatt, most viszont közel tízezren.
A cigaretta dobozonkénti adója június 3-i hatállyal emelkedett 1,25 dollárról 2,75-re New York államban. Az egészségügyi szakemberek arra számítanak, hogy egymilliónál többen próbálnak leszokni a dohányzásról ennek hatására, körülbelül 140 ezer embernek pedig sikerül is előzetes becsléseik szerint.
Egy doboz cigaretta most 6-8 dollárba kerül az államban, ám New York városában, amely saját adót vet ki, ennél is magasabb, akár 10 dollár lehet a cigaretta ára. A cigaretta adója Missouri államban a legalacsonyabb, mindössze 17 cent.
A leszokást segítő vonal kezdeti megnövekedett hívásszáma nem jelzi reálisan, hogy valójában hányan válnak nemdohányzóvá - véli Audrey Silk, a New York Város Polgárai a Dohányosok Zaklatása Ellen nevű civil szervezet vezetője.
Az Egyesült Államokban 1960 óta folyamatosan csökken a dohányzók száma, ám még mindig mintegy 45 millió felnőtt cigarettázik az országban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?