Matečná: a hazai gazdák csapnivaló kereskedők

Pozsony |

<p>A szlovákiai mezőgazdasági termelők ugyan folyamatosan a rendkívül nehéz helyzetükre panaszkodnak, a nehézségeik egy részéért azonban kizárólag ők a felelősek &ndash; vallja a földművelésügyi tárca vezetése. Mire kellene odafigyelniük a gazdáknak, hogy növeljék a bevételeiket?</p>

„A szlovákiai gazdáknak a termeléssel nincsenek gondjaik, de az értékesítéshez nem értenek, még ha ezt nem is vallják be, és ezzel kapcsolatban képtelenek magukba szállni” – vallja Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. Szerinte a gazdáknak tudatosítaniuk kellene, hogy a jó marketing bevételeik 60 százalékát biztosítja, a szlovákiai élelmiszerek népszerűsítését biztosító marketingalap így elsősorban a mezőgazdasági vállalkozók érdekeit szolgálná.

A marketingalap működtetésének a gondolata három évvel ezelőtt is felvetődött, de az agrártárca akkor elvetette az ötletet. A földművelésügyi minisztérium jelenlegi vezetése, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamarával (SPPK) együttműködve azonban már nem ódzkodik a marketingalap létrehozásától, annál is inkább, mivel Szlovákiában 1993 óta folyamatosan nő az agrártermékek behozatala. Ezen a kedvezőtlen mérlegen szeretnének javítani a marketingalap létrehozásával. „Az alappal kapcsolatban több kerekasztalt is terveztünk, az ágazat képviselői ugyanakkor azzal számoltak, hogy a marketingalapot teljes egészében az állam finanszírozza majd. Véleményünk szerint azonban az élelmiszer-termelés ugyanolyan vállalkozás, mint bármi más, vagyis az érintett cégeknek is hozzá kellene járulniuk az alap feltöltéséhez” – mondta Matečná. A tárcavezető szerint a marketingalap ötletéért a szlovákiai kezdeményezőknek nem kell messzire menniük, elég átruccanni a szomszédos Ausztriába, az osztrákok ugyanis teljes mértékben tudatosítják, hogy a hazai élelmiszerek minőségi termékek. Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője úgy véli, hogy a marketingalap nem lesz sikeres, amíg a propagált termékek árait nem igazítják a szlovákiai lakosság fizetéséhez. (TASR, mi, sus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?