Már megelőztük Görögországot

Luxembourg |

<p>Szlovákia uniós tagsága során először előzött le a gazdasági ranglistán régi EU-tagországokat. Az unióban vásárlóerő-paritáson számolva Luxemburgban a legmagasabb az egy főre jutó bruttó hazai össztermék (GDP), Szlovákia feljött a 18. helyre &ndash; megelőzve Görögországot és Portugáliát.</p>

Ha a 28 tagú Európai Unió átlagát 100-nak vesszük, akkor 2013-ban az éllovas Luxemburgban az egy főre jutó GDP 264 százaléka volt az EU átlagának – állapította meg az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. A 2008 őszétől húzódó válság hatására már olyan fejlett országok is, mint Olaszország és Spanyolország is az unió átlaga alá süllyedt (98, illetve 95%-on volt), ezért különösen szembetűnő Szlovákia fokozatos felemelkedése.

Tény, a vásárlóerő-paritáson mért (azaz figyelembe vették az adott ország árszínvonalát) 76 százalékos fejlettségi szintünkkel csupán a 18. helyen tanyázunk, azonban először előztünk meg régi, az unióba több mint 25 éve tartozó államokat, mégpedig Görögországot és Portugáliát. Figyelemre méltó, hogy egyre közelebb kerülünk a számunkra viszonyítási alapnak számító Csehországhoz: alig 10 éve még 10 százalékpontnyi volt a különbség a két ország fejlettsége között, a legfrissebb adatok szerint viszont már csak 4. Szlovákia Magyarországot még 2007-ben előzte le, azóta déli szomszédunk szó szerint leszakadt, a visegrádi régió legszegényebb országává vált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?