Közös pénz, erősebb gazdaság?

2002. január 1-től az EMU 12 tagországában fokozatosan az egységes fizetőeszköz, az euró váltja fel a különböző nemzeti valutákat. Milyen előnyök származnak a pénzcseréből? Először is megszűnnek a bankok által pénzváltáskor felszámolt tranzakciós költségek. A német márkát nem kell többé olasz lírára vagy francia frankra váltani, hisz az EMU mind a tizenkét tagországában egy és ugyanaz a fizetőeszköz, az euró lesz érvényben. A turistáknak, kereskedőknek, vállalatoknak és bankoknak nem kell többé átváltási árfolyamokkal bíbelődniük. Mindenki megspórolhatja a bankok és pénzváltók által felszámolt tranzakciós költségeket, az utazás, kereskedés, pénzátutalás és minden egyéb pénzügyi művelet egyszerűbbé és gyorsabbá válik.

Nyilvánvalóbbá válnak az árak közti különbségek is, hisz mind a 12 államban euróban lesznek feltüntetve az árak. A határ menti térségekben már eddig is sokan jártak a „szomszédba” vásárolni, ha ott valami olcsóbb volt. Ezentúl már pénzt sem kell váltaniuk, ugyanazért a pénzért vásárolhatnak, és ugyanabban a pénznemben hasonlíthatják össze az árakat. Mivel az EU országaiban még mindig különböző nagyságú fogyasztási adót és hozáadottérték-adót vetnek ki az egyes termékekre, ezért ezen termékek árai gyakran különböznek. A belső határokat azonban senki sem ellenőrzi, ezért a lakosok „kicsiben” szabadon hozhatnak be olcsóbb árkukat a szomszéd államokból. Mivel az árkülönbségek legfőbb oka ez esetben a különböző nagyságú adótartalom, ezért ez euró bevezetése méginkább fokozhatja a fogyasztási és hozzáadottérték-adók egyesítésére irányuló erőfeszítéseket.

Nem kell többé tartani az árfolyamváltozások okozta kockázatoktól sem. Amíg például a spanyol peseta és a portugál escudo értéke változott egymáshoz képest, a Portugáliában a spanyol piacra (is) termelő vállalat állandó bizonytalanságban volt. Ha az escudo árfolyama erősödött a pesetához képest, akkor a portugál termék megdrágult a spanyol piacon, és kevesebbet lehetett belőle eladni a spanyoloknak. Ellenkező esetben olcsóbbá vált, és a gyáros bánhatta, hogy nem ruházott be többet a termelésbe, és nem tud még több árut exportálni a szomszédba.

Mivel a valuták egymáshoz viszonyított árfolyamát sohasem lehetett előre biztosan megjósolni, ezért a piac szereplői állandó bizonytalanságban voltak a jövőt illetően. (Mennyit termeljünk? Hogy alakul majd az árfolyam, mennyit tudunk majd eladni külföldön?) Az árfolyamingadozások negatív hatásai ellen állandóan küzdöttek a politikusok az elmúlt évtizedekben (több-kevesebb sikerrel), erről szólt a Bretton Woods-i rendszer, illetve az Európai Monetáris Rendszer. 2002-től ugyanaz a fizetőeszköz lesz az EMU mind a tizenkét országában. ĺgy a jövőben az, aki belép az eurozóna bármelyik országának a piacára, egy közel 300 milliós, egységes és egyazon törvényes fizetőeszközzel rendelkező piacra lép be. A Görögországban euróért legyártott áru euróért lesz eladható ĺrországban, Finnországban vagy a Benelux államokban.

Egy ilyen, belső határok nélküli, közös fizetőeszközzel rendelkező egységes piac vonzóbb lesz a befektetők számára. A hazai és külföldi beruházások egyaránt növekedhetnek. Ha az Európai Központi Bank (ECB) valóban a német Bundesbank nyomdokaiban fog haladni, és folytatja eddigi szigorú monetáris politikáját, akkor az EMU tagországai egy erős és értékálló valutával fognak rendelkezni. Egy sor olyan állam, amelyben komoly hagyománya van a pénzromlásnak (gondoljunk csak Olasz- vagy Görögországra) most egy német márkához hasonlítható fizetőeszközre támaszkodhat, és végleg búcsút mondhat a magas infláció rémképének. Másrészt az euró alapozásakor szerződésbe foglalt szigorú költségvetési elvek (maastrichti kritériumok, dublini stabilitási paktum) alaposan megkötik az egyes kormányok kezét az állami költekezést illetően.

Az elmúlt évtizedekben szinte rosz szokássá vált az állami túlköltekezés és eladósodás. Számos ország egymást követő kormányai képtelenek voltak ellenálni az állami osztogatás kísértő erejének. Ennek következménye legtöbbször az állandósuló magas költségvetési hiány lett. Ezt természetesen hitelekből (miből másból?) finanszírozták, így sok ország az évi nemzeti össztermékét kétszeresen is meghaladó adóssághegyet „alkotott”. Az euró fokozatos létrehozásával véget ért az ilyen felelőtlen költségvetési politizálás korszaka. Amennyiben az EMU tagországai továbbra is komolyan veszik a szerződésekben vállalt kötelezettségeiket, akkor a magas költségvetési hiányok és az adóssághegyek végleg Európa gazdaságtörténetének szemétdombjára kerülhetnek. Egy ilyen közel 300 milliós (és később tovább bővülő), biztos gazdasági alapokon álló, stabil költségvetési hátterű országok által alkotott gazdasági térség garantáltan értékálló valutája egyre fontosabbá válhat az egész világban. A jelenleg dollár uralmú globális gazdaságban egyre nagyobb szerephez juthat, és hosszabb távon az amerikai dollár mellett a legfontosabb tartalékvaluta lehet a világ országaiban, ami komoly presztízst kölcsönözhet az Európai Uniónak. Az euróról szóló sorozat következő része az euró bevezetése miatt várható lehetséges hátrányokkal és problémákkal foglalkozik.