Közepes szőlőtermést várnak

Pozsony/Kürt |

<div>A szőlőtermesztők és a borászok egyelőre nem jeleztek komolyabb problémákat az idei termés alakulásával kapcsolatban. De tudják ők is, az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás bármikor közbeszólhat.</div>

Korpás András kürti szőlőtermesztő és borgazda lapunknak arra mutatott rá, hogy az eddigi kilátások szerint közepes termés várható. „A mennyiségi mutatók gyengülésének fő oka az, hogy szeles, hideg, esős időben virágoztak főleg a korábbi virágzású szőlőfajták, így a szőlő, úgymond lerúgta a virágot, azok nem termékenyültek meg kellő mértékben. A minőségről egyelőre túl korai beszélni, minden az időjárás alakulásának a függvénye” – szögezte le az országszerte ismert szakember. Abban azonban reménykedik, hogy nem ismétlődik meg a 2010-es esztendő, amikor több gazdaságban teljesen tönkrement a termés, vagy ha maradt is belőle, az savanyú, beteg fürtök egész sora volt. A Mezőgazdasági Központi Ellenőrző és Vizsgáló Intézet (ÚKSÚP) legfrissebb kimutatásai szerint Szlovákiában mintegy 18 ezer hektárnyi szőlészetet tartanak nyilván. A termesztéssel aktívan foglalkozók úgy vélekednek, sajnos, ennek a területnek csak körülbelül a felét művelik intenzíven. Annak ellenére, hogy Szlovákia az európai szőlőtermesztési övezet északi határán húzódik, az itt termett szőlő, illetve az országban készült borok szinte az egész világon ismertek, s komoly nemzetközi megmérettetéseken is sokszor megállták a helyüket. „Valóban nagy kár, hogy a szóban forgó szőlészeteknek csak nagyjából a felében figyelnek oda kellőképpen a termesztésre. A lehetőségek pedig adottak, csak élni kellene velük” – fejtette ki lapunknak Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője. A hazai szőlőtermesztők szövetsége arról tájékoztatott, hogy az országban hat nagyobb szőlőtermesztő körzet található. A legnagyobb a kis-kárpátoki, amely 5 800 hektárnyi területet ölel fel. Erősen közelít ehhez a területhez a dél-szlovákiai szőlőtermesztő körzet (mintegy 5 300 hektár) kiterjedése. Ezt a nyitrai, a közép-szlovákiai, a kelet-szlovákiai, valamint a tokaji körzet követi a sorban. Azt a mutatót is szükséges kiemelni, hogy a szőlőtermesztők szövetsége két–három évvel ezelőtt 21 ezer hektárban jelölte meg a borgyártás alapanyagának honi termőterületét. A leggyakrabban termesztett fajták a Zöld veltelíni, a Müller Thurgau, a Rizling, a Kékfrankos, a Szentlőrinci, valamint a Cabernet Sauvignon. „Kedvező időjárás esetén akár 50 ezer tonnányi szőlő is megterem az országban, ebből 350–380 ezer hektoliternyi bort állítanak elő” – részletezte a mutatókat Nemec. „Az utóbbi években emelkedett az átlagfogyasztás, s 2011-ben már túllépte a fejenkénti 14 litert. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az országban éves vonatkozásban 750–790 ezer hektoliternyi bor fogy el” – érvelt az SPPK szóvivője. Ezzel összefüggésben felvetődött az importáltbor-mennyiség is. Éves átlagban a behozatal meghaladja a 350 ezer hektolitert, de a mustokkal együtt akár a 650 ezer hektolitert is elérheti. Ezzel szemben viszont jóval szerényebb a borexportja Szlovákiának: a statisztikai kimutatások alapján nem egészen 150 ezer hektoliternyi.Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?