Konkurenciát kap az állami vasút

Pozsony |

<p>Pozsony/Prága. Légkondicionált vonatok, nagyobb kényelem, ingyenes internetes hozzáférhetőség, sűrűbb forgalom és nagyobb gyorsaság – ezt ígéri a csehországi RegioJet magán-vasúttársaság, amely jövőre lép a hazai piacra. A cég ráadásul azt állítja, hogy az állami vasútnál is olcsóbb lesz.</p>

Megkezdődött a szlovák vasúti személyforgalom transzformációja, a közlekedésügyi minisztérium magáncéget engedett a piacra, amely vélhetőleg növeli az utasok kényelmét és alacsonyabb árakat kínál majd az állami vasúttársaságnál. Ráadásul már most nyilvánvaló, hogy a RegioJet 2012-től néhány dél-szlovákiai járaton teljesen kiszorítja a Szlovák Vasúttársaságot.

A magáncég első járata jövőre egy nemzetközi cseh–szlovák InterCity vonat lesz Zsolna–Csaca–Ostravsko–Prága vonalon. A közlekedési tárca a Pozsonyt Dunaszerdahellyel és Komárommal összekötő vonatjárat üzemeltetésének jogát is a RegioJetnek adta el, kiszorítva innen az állami vasutat. A társasággal hétfőn aláírt szerződés 9 évre szól, a szakaszon 2012 márciusában indul el az első modern szerelvény.

Az útvonal üzemeltetésére kiírt nemzetközi versenytárgyalást egyetlen jelentkezőként nyerte meg a RegioJet, amely a Szlovákiában is közismert „sárga buszokat” üzemeltető Student Agency társaság leányvállalata. Pozsony és Komárom között így már csak valamivel több, mint egy évig közlekednek az állami vasút vonatjai. Azáltal, hogy az útvonal magánkézbe kerül, a közlekedésügyi minisztérium 10 százalékát spórolja meg annak az összegnek, amit az állami vasúttársaságnak kell átutalnia a vonatjáratok üzemeltetésére.

Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter díjazta, hogy a vasúti személyforgalom piaca megnyílt, ez a lépés szerinte ugyanis kizárólag az utasok kényelmét fogja növelni.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?