Kína és Tajvan több kereskedelmi egyezményt írt alá

<p>Kína és Tajvan több olyan gazdasági megállapodást írt alá kedden, amelynek célja segíteni közeledésüket - vált ismertté hivatalos forrásokból. A megállapodások értelmében hetente 108 charterjáratot közlekedtetnek, légi utakat rövidítenek le, és tucatnyi kikötőt nyitnak meg a közvetlen teherszállítás számára.</p>

Az egyezséggel a felek láthatóan félretették a szuverenitással összefüggő nézeteltéréseiket, amelyek politikai feszültséget keltve hat évtizede akadályozták e közlekedési csatornák kijelölését, más országokon és területeken átvezető költséges kerülőutakra kényszerítve a feleket.

A gazdasági együttműködésen kívül az élelmiszerbiztonsággal és a környezetvédelemmel kapcsolatban is megállapodást írnak alá, amelyben a felek kötelezik magukat, hogy gyorsan értesítik egymást, ha valamelyik fél szennyezett, veszélyes élelmiszert észlel saját kereskedelmi forgalmában.

Csen Jün-lin (Chen Yunlin), a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokért felelős szövetség (ARATS) elnöke mintegy 60 fős, többségükben üzletemberekből álló kísérettel hétfőn érkezett Tajpejbe, ahol kedden találkozott Csiang Pin-kunggal, a tajvani társszervezet, a SEF alapítvány elnökével. A két politikus előzőleg júniusban találkozott Pekingben, azt követően, hogy a januári tajvani választásokon győztes Kuomintang Párt (Kínai Nemzeti Párt) elnöke is ellátogatott a kínai fővárosba.

A tajvani kérdés megoldása, az országegyesítés Kína legfontosabb távlati célja, s az utóbbi időben Tajpej is a békés közeledést támogatja.

Ma Jing-csiu (Ma Yingjiu), a sziget békés közeledést hirdető első embere rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetett be a magas rangú pekingi vendég fogadására, miután a múlt hónapban a Tajvanra látogató ARATS-elnökhelyettest a sziget függetlenségét követelő tüntetők támadták meg. A tajvani vezetés nyugalomra intette a lakosságot, több mint 5000 rendőrrel biztosítják a delegáció útvonalát, valamint a különböző helyszíneket.

A függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt (DPP) több tízezres tömegtüntetést és az ötnapos látogatás alatt a tajpeji parlament közelében ülődemonstrációt tart, szerintük Ma Jing-csiu és kormánya a tárgyalásokon Tajvant próbálja kiárusítani, a gazdasági megállapodások pedig csak a tajvani szavazók megnyerését szolgálják. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?