Ki számít uzsorásnak?

<p>Jogi tanács rovatunkban ezúttal is egy olvasónk kérdésere válaszolunk: A feleségem kölcsönt vett fel egy gyorshitelező társaságtól. Amikor postán megkaptuk a már aláírt szerződést, kiderült, hogy a reklámban meghirdetett kamat és a szerződésben szereplő között jelentős különbség van.</p>

A társaság több mint száz százalékos kamattal dolgozik, miközben tetemes havi törlesztést kérnek, ami szintén nem felel meg a reklámban meghirdetettnek. Szeretném megtudni, hogy a szlovákiai pénzpiacon mi számít uzsorakamatnak?
Jelige:Pénz

A 200 és 20 ezer euró közötti fogyasztási hitelekre vonatkozó szabályozás a 258/2001 T.t. számú törvényben és annak végrehajtó rendelkezéseiben található. Ennek értelmében a hitelt nyújtó személy vagy társaság köteles minden értékesítési helyen és a reklámjaiban a fogyasztókat pontosan tájékoztatni az általa nyújtott szolgáltatások összes feltételéről, leginkább a kölcsön teljes hiteldíj-mutatójáról (THM), vagyis arról, hogy a konkrét hitel esetében a fogyasztónak évente a felvett hitel hány százalékának megfelelő összeget kell visszafizetnie, beleértve a kamatokat és egyéb illetékeket is.

Ez a mutató hivatott arra, hogy lehetővé tegye a fogyasztónak az egyes hitelek „árának“ összehasonlítását. A hitelszerződés megkötése előtt a fogyasztót írásban informálni kell a hitel minden feltételéről a törvényben meghatározott formanyomtatvány szerint. A THM nem lehet magasabb, mint a végrehajtó kormányrendeletben meghatározott mutató. Erre vonatkozólag jelenleg a 238/2008 T.t. számú rendelet van érvényben.

Ennek értelmében a THM nem haladhatja meg a hitelszerződés megkötésekor a fogyasztóknak nyújtott hitelek átlagos mutatójának kétszeresét a nemzeti bank által begyűjtött és kiértékelt információkalapján. Abban az esetben, ha a hitel drágább mint a megengedett, az adós jogosult a hitelszerződés azon részének érvénytelenségére hivatkozni, amely meghaladja a megengedett költségek mértékét.
Ha tehát a hitelező a megengedettnél nagyobb összeg megfizetését kéri az adóstól, akkor az a bírósági eljárás során sikerrel kérheti a költségek csökkentését. Az uzsorakamat fogalma a büntetőjog kategóriájába tartozik. A büntető törvénykönyv 235. paragrafusa értelmében, ha valaki kihasználja a másik személy kiszolgáltatottságát, tapasztalatlanságát vagy értelmi gyengeségét, és aránytalanul nagy ellenszolgáltatás fejében nyújt csak számára kölcsönt, bűncselekményt követ el.

Az aránytalanság mértéke azonban ebben az esetben sincs konkrét százalékokban meghatározva. (Gulyás Éva; a szerző ügyvéd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?