Egyre több az eladósodott nyugdíjas

Pozsony |

<p>Az elmúlt hónapokban ismét gyarapodott azoknak a&nbsp;nyugdíjasoknak&nbsp;a száma, akik nem törlesztették tartozásukat: október végén 30 932 személy ellen folyt végrehajtói eljárás. Január végén még csak 28 962 volt a számuk, július végén pedig már 30 074.</p>

Év elejétől csaknem 2000-rel bővült az adósságot felhalmozó idősek köre - tájékoztatott a Szociális Biztosító (SP). Szakemberek szerint ez a szám az év végéig még nagyobb lehet, ugyanis a karácsony előtti vásárlási láz hevében az idősebbek hajlamosak meggondolatlan gyorshiteleket felvenni. A sokéves tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyugdíjasok főleg a távközlési vállalatokkal, a bankokkal és a különféle gyorshitelező társaságokkal szemben halmoznak fel adósságokat, az utóbbiak elsősorban az ünnepek előtti időszakban szoktak elszaporodni. 
 Sokan abban a hiszemben kérik az első ránézésre egyszerűnek és olcsónak tűnő kölcsönt, hogy ha véletlenül mégsem lesznek képesek törleszteni, nem baj, hiszen tőlük a végrehajtó semmit sem tud elvenni, a nyugdíjhoz nem nyúlhatnak. Ez nem igaz, a nyugdíjasoktól ugyanúgy behajtják a tartozást, mint bárki mástól. A hatályos törvény értelmében végrehajtói határozat alapján letiltható az adósszemély bevétele, miközben a nyugdíj valamennyi típusa is bevételnek minősül, és jogszabály vagy végrehajtható-határozat alapján letiltható annak egy része. A Szociális Biztosító ezért óva inti ügyfeleit: felelősségteljesen fontolják meg az alternatív pénzintézetek kockázatos ajánlatait! A gyorshitelezők gyanús, gyakran törvényellenes praktikáira az ellenőrzések során a jegybank is fényt derített. „Ezért figyelmeztetjük a nyugdíjasokat, hogy a karácsonyi ünnepek előtt ne vegyenek fel kölcsönt különféle alternatív társaságoktól, melyek félrevezetik ügyfeleiket a havi törlesztőrészletekkel kapcsolatban, és később a dolog odáig fajulhat, hogy az adós képtelen fizetni. A Szociális Biztosítónak törvényből eredően végre kell hajtania az adósságtörlesztésre vonatkozó döntést, és az érvényes végrehajtói határozat alapján le kell vonni az előírt törlesztőrészletet, és látjuk, a címzett sok esetben valamilyen gyorshitelező társaság“ - mondta Peter Višváder, az SP szóvivője. A nyugdíjas teljes nyugdíját nem lehet letiltani - az adós részére törvényből eredően meg kell hagyni egy minimális alapösszeget, melyből biztosítani tudja a legfontosabb életfeltételeket. Ez a minimális összeg a mindenkori létminimumnak felel meg - jelenleg 198,09 euró. 

A Szlovák Nemzeti Bank is figyelmeztetést adott ki a nem banki társaságok nyújtotta kölcsönökkel kapcsolatban. Ebben óva intik a lakosságot, hogy olyan társaságoktól vegyenek fel kölcsönt, amelyek nem ellenőrzik a bevételeiket. „Erre minden társaság köteles, de a valóság gyakran más“ - írja a jegybank. Figyelmeztetnek arra is, hogy a kölcsönt tilos készpénzben folyósítani, a társaság köteles számlára utalni, de gyakran ezt a szabályt is megszegik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?