Kevesebb gyümölcs lesz

<p>Az idei gyümölcstermés nagyjából a tizedével maradhat el a tavalyitól. A termesztőknek kompenzációra lenne szükségük, ehelyett az állam olyan követelményeket támaszt velük szemben, amelyek rengeteg energiájukat emésztik fel.&nbsp;</p>

A szlovákiai gyümölcstermesztők több szempontból is hátrányban vannak a szomszédos országok agrárcégeivel szemben. „A lengyelországi gyümölcsfelvásárlók a termelőktől átveszik a termést, majd osztályozzák a beszállított gyümölcsöt, a bizonylatokat lényegében a felvásárlói szövetség intézi. Nálunk ez a gyümölcstermesztő dolga, ha terményét értékesíteni akarja a nagy üzletláncokban” – nyilatkozta Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke. Szerinte rengeteg mindenre oda kell figyelni az előírások betartása során, még arra is, hogy a gyümölcsösben van-e illemhely vagy éppen madáretető. Ha ez még nem lenne elég, a lengyel termesztők rejtett támogatásokat is élvezhetnek. Varga ez utóbbiak közül az adókedvezményeket, például az általános forgalmi adó mellőzését említette.  Kisebb termőterület Milyen hatással van mindez a szlovákiai termesztésre? Európában éves átlagban mintegy 12 millió tonnányi gyümölcs terem meg, ebből Szlovákiában alig valamivel több mint 50 ezer tonna. A szlovákiai gyümölcstermesztés részesedése az uniós termesztésből elenyésző, mindössze 0,4 százalékos. Mérsékelt égövi gyümölcsből évente 150 ezer tonnányit fogyaszt Szlovákia lakossága, vagyis a hazai termelők már képtelenek kielégíteni a keresletet. A hazai gyümölcsösök kiterjedése 7 ezer hektárra tehető. Viszont figyelembe kell venni azt, hogy a piaci értékeket hozó termő gyümölcsös területe csak mintegy 3500 hektárnyi. A fennmaradó csaknem ugyanekkora területen nem terem piaci értékesítésre szánt gyümölcs. Az intenzív termesztést biztosító gyümölcsösök területe évről évre csökken Szlovákiában.  Silányabb termés A Szlovákiában megtermett gyümölcsök közül az alma az egyik legfontosabb piaci termék. „Az idei termés várhatóan 10 százalékkal marad el a tavalyitól” – mondta Varga, aki szerint azonban ennél is nagyobb gondot okoznak az értékesítési árak. Az orosz élelmiszer-embargót megelőzően 0,38–0,42 euróért értékesítették termesztőink az alma kilogrammját, miközben az előállítási költségek a 34 centes szinten mozogtak. Az embargó meghirdetését követően – elsősorban a jelentős lengyelországi dömping miatt – azonban csökkent az értékesítési ár, miközben az előállítási költségek a korábbi szinten maradtak. Emiatt automatikusan csökkentek a szlovákiai gyümölcstermesztők bevételei is. „A kormánytól kompenzációt kértünk” – mondta Varga. Szerinte a szlovákiai gyümölcstermesztők kereskedelmi mérlege 6 millió eurós mínuszban van, ezért hatványozottan fontos számunkra minden egyes centnyi kompenzáció.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?