Kevés irodában végeznek érdemi munkát szombaton egy elemzés szerint

<p>A klasszikus hivatali munkarendben működő vállalkozásoknál kevés helyen végeznek érdemi munkát szombaton a Banknegyed Vállalkozói Központ elemzése szerint.</p>

 

Az 500 megkérdezett vállalkozás 71 százalékánál a szombati munkavégzés minimális létszámmal folyik, érdemi, az üzletmenetet elősegítő tevékenység alig történik. Különösen igaz ez a külföldi tulajdonú cégekre - írta a központ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.     Sok vállalkozásnál a dolgozókat jellemezően 13-14 óra körül hazaengedik, mindössze 11 százalék volt azok aránya, ahol az irodában kell tölteni a teljes munkaidőt.     A cégek 78 százalékánál arról számoltak be, hogy ezeken a napokon - az ügyfélforgalmat kezelő területek kivételével - inkább csak háttér, adminisztratív jellegű munka folyik, többnyire a vezetők távollétében.     A felméréshez kapcsolódó személyes, interjú jellegű beszélgetések során kiderült: a megkérdezettek 31 százaléka úgy véli, a szombati munkavégzésnek nagyobb a működési költsége, mint az üzleti haszna, így a dolgozókat inkább kötelező szabadságra küldik. Ez a megoldás főleg a kis és középvállalkozásokra jellemző. A nem kiskereskedelmi területen működő, jórészt szolgáltató cégek csak rövidített nyitva tartással üzemelnek.    A felmérésben részt vevők 92 százaléka ugyanakkor nem mondana le az egybefüggő négynapos munkaszünetről, inkább vállalják a szombati munkavégzés kényelmetlenségét.     A felmérés 500 megkérdezett vállalat munkatársainak, illetve vezetőinek részvételével történt, 50 százalékban fővárosi, 50 százalékban vidéki székhellyel. Módszere telefonos interjú, valamint feleletválasztós kérdőívkitöltés volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?