Kétségesek a részvények

Pozsony. Az anyagi gondok miatt leállt BDV Družstvo pénzügyi szolgáltató ügyfeleinek František Mojžiš, a Drukos első embere azt ígérte, hogy részvények kibocsátásával kárpótolja őket. Azonban a Drukos és a BDV közti összefonódás eredményeként az is lehet, hogy a csendestársak értéktelen részvényeket kapnak.

Az már hetek óta nem működő, korábban mesés hozamokkal kecsegtető besztercebányai székhelyű BDV Družstvo ügyfeleit František Mojžiš, a Drukos vezetője azzal hitegeti, hogy ha készpénzt most nem is, ám részvényeket kaphatnak a hoppon maradt kliensek. Korábban a társaság reklámszlogenje révén azt terjesztette, hogy „nulla rizikófaktorral” működik, minden kintlévőségét négyszeresen tudja garantálni. A valóság ennél sokkal komorabb. A Mojžiš vezette Drukos ugyanis fülig eladósodott, mégpedig többek között a BDV irányába is. Szerkesztőségünk birtokában van azoknak a dokumentumoknak, amelyekkel igazolható: 2000 végén a Drukos 1,37 milliárd korona értékben ugyan alaptőkét emelt, azonban a BDV pénzéből. Az immár 5 milliárd koronás alaptőkével bíró Drukos a BDV-nek ennyivel tartozott, azonban készpénz helyett részvényeket bocsátott ki és ezt adta a pénzügyi szolgáltatónak.

E pénzügyi műveletek ismeretében elmondható: a Drukos által az ügyfeleknek felkínált részvények többé kevésbé értéktelenek, mivel a Drukos mögött valójában nem áll tőke, magyarán, alig lehet pénzzé tenni. Az 5 milliárd koronás alaptőke ugyan tiszteletre méltó summa, azonban megtévesztő, kivel ebbe az összegbe beleszámították azt a 2,2 milliárd koronát is, amire a Drukost mint márkanevet felbecsülték. A közgazdaságban ezt goodwillnek nevezik, s valóban bevett szokásnak számít, azonban ahhoz nem kellenek különösebb közgazdasági ismeretek, hogy megállapítsuk: a pénzügyi szolgáltatók botrányos leállását követően a Drukos név már korántsem ér milliárdokat. Ha a Drukos valamennyi hitelben felvett pénzügyi forrását azonnal törlesztené, akkor gyakorlatilag nem maradna pénze – vallják a megfigyelők. František Mojžiš a Pravda szerint tagadja ezeket a vádakat. „A mi elemzőink mást mondanak, részvényeink korántsem értéktelenek” – vallja Mojžiš. A BMG Investtel és az AGW-vel ellentétben a BDV élén még nem áll a kinevezett csődbiztos, viszont az üggyel már foglalkozik a kerületi rendőrség. Megfigyelők szerint a 2002-ben sorra összeomlott pénzügyi szolgáltatók közül még a besztercebányai Drukosnak van a legnagyobb esélye a túlélésre, azonban a jelek arra mutatnak: mindezek dacára nem lesz képes kifizetni a bentragadt teljes összeget, az ügyfelek – jó esetben is – csak befektetett pénzük egy részéhez juthatnak hozzá.(shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?