Késik a luxusadó bevezetése

<p>Eredetileg már a 2014-es állami költségvetés egyik bevételi forrása lett volna a luxusingatlanokra kivetett magasabb adó, azonban részletes ingatlantérképek, továbbá a pontos definíció hiányában ez a határidő kitolódik 2015-re.</p>

Robert Fico miniszterelnök a napokban közölte, csak az 1989 után épített házakra és lakásokra vonatkozna az új adónem, mivel a korábban építettekben sok esetben idős emberek élnek, vagy pedig több generációnak nyújtanak fedelet. A pénzügyminisztérium most dolgozik a részletes ingatlantérkép kidolgozásán.

Átfogó ingatlantérképpel napjainkban csak a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) rendelkezik, azonban egyrészt ez csak járási szintű lebontásban létezik, másrészt nem a kataszteri hivatalok árain nyugszik, hanem az ingatlanügynökségektől begyűjtött információk alapján állították össze. Ami a kritériumokat illeti, felmerült, hogy 20–30 ezer euróig adómentes legyen a luxusnak minősülő ingatlan, az e fölötti részt pedig 0,5 százalékos adóval sújtanák.

További feltétel az ingatlan alapterülete: a jelenlegi információk szerint a 65 négyzetméternél nagyobb, 1989 utáni alapterületű lakások, illetve a 105 négyzetméternél nagyobb családi házak esnének ebbe a kategóriába. A Pravda napilap szerint a kormány eredetileg évi 100–150 millió euró bevételt várt a luxusingatlanok adójából, de ez az összeg változhat, mivel minden a térképek részletességétől és a végső feltételrendszertől függ.

Ha a kormány tartósan 3 százalék alá akarja szorítani az államháztartási hiányt, akkor kénytelen lesz bevezetni az új adónemet. A legfejlettebb országokat tömörítő OECD statisztikái szerint Szlovákiában az ingatlanadó csupán az éves hazai össztermék 0,4%-át éri el, míg az OECD-átlag 1,8%. Másrészt Szlovákiában az arányokat tekintve az OECD átlagánál magasabbak a lakásfenntartási költségek: a háztartások havi bevételének 26%-át nyelik el, míg az idevágó OECD-átlag 22 százalék. (só, Pr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?