Kerüld a forintot?

Budapest |

<p>Londoni elemzők szerint a forint a héten elérte azt az árfolyam-tűréshatárt, amelynél gyengébbet a jegybank semmiképpen nem akar látni. Az MTI által kérdezett szakértők szerint az új, vagy annál nem sokkal alacsonyabb kamatszint akár 2009 végéig is kitarthat, ami viszont egyértelmű recessziós kockázatokkal jár.</p>

Neil Shearing, a Capital Economics - az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház - közép-európai közgazdásza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szerdán bejelentett 3 százalékpontos kamatemelés után az MTI-nek azt mondta: a lépés azt jelzi a piacnak, hogy a magyar jegybank a 280 forintos euróárfolyamot tekintette a határnak, és mindent megtesz annak érdekében, hogy e szint fölé ne gyengüljön a forint. "Úgy gondolhatják: ha ehhez masszív kamatemelés kell, akkor jöjjön az" - fogalmazott a szakértő.
Shearing szerint a következő lépéseket a külső piaci fejlemények határozzák meg. Ha visszatér a kockázatvállalási készség, akkor akár meredek kamatcsökkentések is lehetségesek, de a Capital Economics elemzője szerint valószínűbb, hogy a forint egy ideig még nyomás alatt marad, nem utolsósorban azért, mert az eurót is lefelé ható kockázatok terhelik. A szakértő szerint arra is van esély, hogy a jelenlegi 11,5 százalékos MNB-alapkamat 2009 végéig érvényben marad, ez viszont egyértelmű recessziós kockázatot jelent a magyar gazdaságban jövőre.
Michal Dybula, a BNP Paribas bankcsoport közép-európai közgazdásza szerint középtávon arra lenne szükség, hogy csökkenjen az ország külső finanszírozási igénye. "Sajnálatos módon" a fizetési egyensúlyi helyzeten egyelőre a jövőre valószínűsíthető, teljes körű recesszió "segíthet", így fogalmazott a szakértő. Dybula szerint Magyarországon három-négy negyedévnél hosszabb ideig tartó recesszió sem zárható ki.  A BNP Paribas 2009-re recessziót jósol az Egyesült Államokra, az euróövezetre, Nagy-Britanniára és Japánra is, ami nem könnyíti meg a magyar exportőrök helyzetét, mondta az elemző.
Christine Li, a Moody´s Investors Service nemzetközi hitelminősítő gazdaságelemző szolgálatának - Moody´s Economy - londoni közgazdásza ugyan nem jósolt egyértelműen recessziót jövőre, de elemzése szerint az agresszív kamatemelés "valószínűleg rossz hír" a növekedés szempontjából. A magyar gazdaság az idén eddig jól teljesített, az éves szintre számolt második negyedévi növekedés 2 százalékra gyorsult az előző negyedévi 1,7 százalékról. A feltörekvő gazdaságok, köztük a magyar, eddig viszonylag elszigeteltek voltak a pénzügyi krízistől, de az Egyesült Államokból kiindult válság "gyorsan terjed", és Magyarországot különösen erősen sújtja a tőkekivonás.
"Ez egy szükségintézkedés, tekintve a forintra utóbbi hetekben ránehezedett nyomást. A kamatemelés adhat egy kis védelmet, de kétlem, hogy a hatás tartós lenne. A piacok minden bizonnyal ki akarják próbálni, meddig hajlandó elmenni a központi bank a forint védelmében. Ezért továbbra sem ajánljuk a forint vásárlását" - mondta Lars Christensen, a Danske Bank felzárkózó piaci elemző osztályának vezetője a Reutersnek.
"A forint közép- és hosszabb távú erősítéséhez további pénzügypolitikai és költségvetési intézkedésekre lesz szükség" vélte Rafal Uss, a Raiffeisen bank varsói devizakereskedője.
"Sajnos a befektetők mostanában alapvetőbb okok miatt igyekeznek eladni a felzárkózó valutákat, mintsem azért, mert ilyen vagy olyan a kamat. Az emelés adhat rövid távú támogatást, de általánosságban szerintem inkább a pánikot növel. Megtartja-e bárki is a forintot, csak mert 3 százalékponttal nagyobb a kamat? Nem hiszem. És persze a magasabb kamat megdrágítja a hazai törlesztéseket. Ez rossz a gazdaságnak. Most aztán aligha lesz érzékelhető gazdasági növekedés jövőre" - magyarázta a Royal Bank of Canada felzárkózó piaci stratégája, Nigel Rendell a Reuters hírügynökségnek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?