Kenyér a porban

LAMPL ZSUZSANNA

Valamelyik nap egy fiatal azt kérdezte tőlem, szerintem neki, nem most, de majd néhány év múlva, lenne-e esélye arra, hogy a saját lakhelyén megválasszák polgármesternek. Mondta, hogy sok jó ötlete van és szeretne segíteni a városkáján, s úgy gondolja, némi előfeltételei is adottak, tekintve a szakmáját, a felkészültségét, a tudását, az emberszeretetét, a tenni akarását. Elgondolkodtam a tisztalelkűségén, mert ez az volt, nem naivitás, nem is hataloméhség, hanem színtiszta hit abban, hogy a jó elnyeri igaz jutalmát, akár ember, akár település (vagy mégis naivitás lenne ez?). De hogy lenne-e esélye? Miért ne? A jövő mindig tartogathat meglepetéseket. Itt van például ez a történet.

Megyek az utcán, hátamon iskolatáska. A másik oldalon megjelenik egy részeg ember, dülöngélve tolja a biciklijét. A csomagtartón egy egész kenyér, akkoriban úgy hívták, „virázskoví” (múltkor láttam egy képet, amin ez a kenyér is a szocializmus relikviái között szerepelt). Ahogy ott dülöngél, észre sem veszi, hogy leesik a kenyér. Gondolkodom, hogy átfutok és felveszem, de félek, mert a szomszéd ház egyik lakója minden este részeg, és ilyenkor hangosan üvöltözve pofozza a családját. Mások is látják a porban a kenyeret, mégsem szól senki, csak somolyognak, de nem segítenek, pedig ők felnőttek. Akkor odalép egy fiatalember, felveszi a kenyeret, utána fut a részegnek. Ez a Kňažko, mondja valaki, s tényleg, én is megismerem, láttam a tévében, királyfit játszott egy mesében. Merthogy akkor még fiatal színész volt. S mit hoz a jövő? Sok évvel később ott áll a rendszerváltó barikádokon. Ott ül a vépéen-irodában, ormótlan hócsizmában és tipikusan ronda, nyolcvanas évekbeli pólóban fogadja a szlovák parlament akkori elnökét, az elegáns Schustert. Sokkal később az egyikből polgármester (is) lesz, a másikból nem. A jövő szeret (velünk) játszani.

Az is fontos, mondom a fiatalnak, hogy majd akkor, néhány év múlva, mire lesznek vevők az emberek. Ma már a vásárokban a politikai pártoknak és a független, valamint a magukat annak nevező jelölteknek is van sátruk, érthető módon, hiszen van, aki tésztát, sípokat és törökmézet árul, van, aki politikát (a függetlenség is politikai álláspont). És a vásárban mindenki felkészültnek, emberszeretőnek, a közösségéért tenni akarónak hirdeti magát, még az is, aki tudja, hogy a helybeliek tudják, hogy például lop, csal, hazudik. Mindez persze értelmezés kérdése, mert valakik szerint épp ez a felkészültség, a rátermettség, a belevalóság. S a választás? Sokkal irracionálisabb, mint hinnénk, mondom a csüggedni látszó fiatalnak.

De attól te még hajolj le, és emeld fel a kenyeret.