Kellene az Istrobanka

Pozsony. A Bank Austria Creditanstalt Slovakia és a HypoVereinsbank Slovakia október eleji fúziója nyomán létrejött HVB Slovakia az ország 5. legnagyobb pénzintézetévé vált, piaci részesedése 4 százalék körül mozog – közölte Christian Suppanz, a bank igazgatótanácsának elnöke.

Pozsony. A Bank Austria Creditanstalt Slovakia és a HypoVereinsbank Slovakia október eleji fúziója nyomán létrejött HVB Slovakia az ország 5. legnagyobb pénzintézetévé vált, piaci részesedése 4 százalék körül mozog – közölte Christian Suppanz, a bank igazgatótanácsának elnöke. Az eddig főleg nagyvállalatokra összpontosító pénzintézet a jövőben intenzív terjeszkedésbe kezd: ennek részeként az eddig 10 fiók mellett jövőre Nyitrán, Trencsénben és Poprádon is fiókot nyit, továbbá a középvállalatok és a természetes személyek irányába is lépéseket tesz. 2003-ban a jelenlegi 950 vállalati ügyfél helyett már 1350 kliens pénzét szeretné kezelni, továbbá a természetes személyek köréből legalább 25 ezer új ügyfelet óhajt elkönyvelni. A HVB Slovakia önerőből képzeli el a terjeszkedést, erre jó hátteret nyújt a német-osztrák gyökerű tulajdonos, amely 720 milliárd eurós mérlegfőösszegével Európa harmadik legnagyobb bankjának számít. A HVB Slovakia a piacszerzés mellett a privatizáció előtt álló Istrobankára is szemet vetett, napjainkban már folyik a bank pénzügyi helyzetének átvilágítása. A pénzintézet prognózisa szerint Szlovákia bankszektorára a közeljövőben a fellendülés korszaka vár; a 2005-ig tartó időszakban a hazai bankok mérlegfőösszege éves átlagban 11%-kal, a hitelnyújtás volumene pedig a vizsgált időszakban évente 6%-kal nő. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?