Jövőre tovább csökkenhet a kőolaj ára

London |

<p>A globális kőolaj-kitermelés váratlan visszaesése nélkül tovább erősödhetnek 2015 első felében azok a hatások, amelyek most a kőolaj árának csökkenését okozzák - szerepelt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken kiadott havi jelentésében.</p>

Az IEA általában nem közöl becsléseket az olaj várható világpiaci áráról, de most kivételt tett. Az elemzés szerint hiába nagyok a nem hagyományos kőolaj-kitermelési módszerek költségei, a kereslet és a kínálat viszonyából az következik, hogy nem várható a Brent olaj árának stabilizálódása a hordónkénti 80-90 dolláros szinten sem, az még túl magas.

Az IEA szerint nő a nyomás a Kőolajexportáló Országok Szervezetén (OPEC), hogy tagországai csökkentsék kitermelésüket, de jelentés elkészítésének időpontjában még semmilyen hivatalos bejelentést sem tett az OPEC.

2014-ben az IEA a globális napi kőolajkereslet 680 ezer hordós növekedésére számít, öt év óta most a leglassabb a növekedés. A szervezet szerint új fejezet kezdődik az olajipar történetében. Kínában átalakul és lassul a gazdasági növekedés, így kisebb a kereslet, az Egyesült Államokban a palaolaj miatt nő a kitermelés, azaz összességében nem várható áremelkedés.

kőolaj drágulását csak a kitermelés váratlan visszaesése okozhatná. Erre van némi esély, mert az IEA szerint magasak a termelést fenyegető kockázatok, különösen Irakban és Líbiában, ahol országon belüli fegyveres konfliktusok vannak.

Péntek délelőtt a Brent olaj hordónkénti ára 76,76 dollárra, négyéves mélypontra süllyedt. Délutánra korrigált az ár, elérte a hordónkénti 78,23 dollárt, de még mindig bő 30 százalékkal van alatta a júniusi 115 dolláros hordónkénti árnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?