Januárban is zuhantak az árak

Pozsony |

<p>Szlovákiában az idei év első hónapjában nemcsak folytatódott, hanem még fel is gyorsult az áresés &ndash; derül ki a statisztikai hivatal elemzéséből. Eszerint januárban 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, mint egy évvel korábban, miközben tavaly decemberben 0,1 százalékos évközi áresést mértek.</p>

Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint az olcsóbb üzemanyagoknak, a Fico-kabinet által bevezetett ingyenes vonatozásnak és a busztársaságok között dúló konkurenciaharcnak köszönhetően az elmúlt egy évben a közlekedésben mérték a legnagyobb, egész pontosan 6,6 százalékos áresést. Tovább csökkent az élelmiszerek ára is, ezekhez 2 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá, mint egy évvel korábban, miközben fél százalékkal zsugorodtak a rezsiköltségek is. Több mint 3 százalékkal kerülnek többe az oktatással összefüggő szolgáltatások, és 1,5 százalékkal drágult az alkohol és a cigaretta. Koršňák szerint az árak stagnálása miatt idén is nullához közeli inflációra számíthatunk, és csak az év vége felé várható egy enyhe áremelkedés.

Gyorsabban nőtt a GDP

Az árak csökkenésén kívül a statisztikai hivatal további jó hírekkel is szolgált a gyorsjelentésében. Szlovákiában eszerint 2011 óta nem nőtt olyan gyorsan a gazdaság teljesítménye, mint tavaly: a bruttó hazai termék (GDP) az elmúlt évben 2,4 százalékkal bővült, szemben az egy évvel korábbi 1,4 százalékkal. Csak összehasonlításképpen: az Európai Unióban tavaly 1,4, az eurózónában 0,9 százalékos gazdasági növekedést mért az Eurostat. Szlovákiának sikerült leköröznie Csehországot is, ahol az elmúlt évben 2 százalékkal nőtt GDP, Magyarországon és Lengyelországban azonban meghaladta a 3 százalékot.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően az elmúlt év utolsó negyedében Szlovákiában 2,242 millió embernek volt munkája, ami több mint 2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője szerint az ország gazdasági növekedéséhez ugyan egyre nagyobb mértékben járul hozzá a hazai kereslet, továbbra is döntő jelentősége van azonban a kivitelnek is.

Idén 2,5%-os bővülés

Szlovákia számára így különösen jó hír, hogy az egyik legjelentősebb gazdasági partnerének számító Németországban a várt 0,3%-nál jóval gyorsabban, 0,7%-kal nőtt a tavalyi negyedik negyedévben a gazdaság, így éves átlagban 1,6%- kal bővült Európa legnagyobb gazdasága. Szlovákiában idén az elemzők 2,5 százalékos gazdasági növekedésre számítanak. „A gazdaság motorja idén is a hazai kereslet lesz, a növekedéshez jelentős mértékben hozzájárulnak azonban az alacsony üzemanyagárak is” – nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. (SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?