II. Erzsébet királynő pénze is adóparadicsomban van

London |

<div>A brit korona vagyonportfolióját kezelő, a mindenkori uralkodó független jövedelemforrásaként szolgáló ősi hitbizomány is érintett az újabb nemzetközi offshore-botrányban.</div>

A több évszázadra visszanyúló történetű királyi vagyonkezelővel szemben mindazonáltal semmiféle törvénysértés gyanúja nem merült fel. A Paradise-iratok (Paradise Papers) néven kiszivárgott, 13,4 millió aktából álló adattömeg feldolgozásában világszerte 96 sajtó- és médiacég vesz részt, köztük a BBC brit közszolgálati médiatársaság Panorama című tényfeltáró műsorának szerkesztősége és a The Guardian című baloldali brit napilap.  A BBC és a brit lap közös vizsgálatáról vasárnap este közzétett első beszámolók szerint az ősi birtok után jelenleg is a Lancaster hercegségének (Duchy of Lancaster) nevét viselő, 1265-ben létrejött és jelenlegi feladatait különböző formákban 1399 óta ellátó vagyonkezelő 2004-ben 5 millió fontot fektetett a Jubilee Absolute Return Fund Limited nevű alapba, amelynek központja a brit korona fennhatósága alá tartozó Bermudán működik. Ez a befektetés 2010-ben megszűnt. A dokumentumok tanúsága szerint a Duchy of Lancaster 2005-ben 7,5 millió dollár névértékű befektetést eszközölt a Kajmán-szigeteken bejegyzett Dover Street VI Cayman Fund LP nevű alapban is. A Duchy of Lancaster befektetéseiből jutott egy amerikai kiskereskedelmi cég, a BrightHouse nagy-britanniai üzletágának is. A BrightHouse főleg alacsony jövedelmű vásárlóknak nyújt fogyasztási hiteleket, amelyekből a vevők a cégtől háztartási berendezéseket vásárolhatnak. A BrightHouse-t azonban épp a minap marasztalta el a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága, a Financial Conduct Authority (FCA), amelyhez fogyasztói bejelentések érkeztek a cég által felszámolt rendkívül magas kamatok miatt. Az FCA a múlt hónap végén arra kötelezte a BrightHouse-t, hogy csaknem negyedmillió ügyfelének nyújtson összesen 14,8 millió font visszatérítést. A csaknem 500 millió fontos vagyonportfoliót kezelő Duchy of Lancaster pénzügyi igazgatója közölte a BBC-vel, hogy a hitbizomány befektetési stratégiáját saját befektetési tanácsadóinak ajánlásai határozzák meg, és a Duchy of Lancaster kizárólag nagy becsben tartott magántőkealapokban eszközöl befektetéseket. II. Erzsébet királynő személyesen semmiféle módon nem vesz részt a Duchy of Lancaster befektetési döntéseiben, és a hitbizománytól eredő jövedelme után – bár erre az uralkodói mentesség alapján nem lenne köteles – 1993 óta személyi jövedelemadót fizet. A BBC és a The Guardian a riportokban nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a korona vagyonkezelőjével szemben semmiféle törvénysértés gyanúja nem merült fel a kiszivárgott dokumentumtömegben. A BBC televízió által megszólaltatott szakértők és kommentátorok egybehangzó véleménye szerint azonban a 91 esztendős II. Erzsébet királynőt minden bizonnyal meglehetősen kínosan érinti, hogy a monarchia ősi magánvagyon-kezelő intézménye offshore befektetési ügyletekbe keveredett. A tavaly kirobbant előző hasonló offshore-botrányban – amelyben a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda offshore cégalapítási tranzakcióiról szivárgott ki több millió bizalmas dokumentum – David Cameron akkori brit miniszterelnök is érintett volt. Azokból az iratokból kiderült ugyanis, hogy a volt kormányfő néhai édesapja, Ian Cameron társalapítóként, társtulajdonosként és társigazgatóként vett részt egy offshore befektetési cégben, amelyet bahamai és svájci székhellyel hoztak létre a Mossack Fonseca közreműködésével. A The Guardian akkori feltáró írása szerint az 1980-as évek elején Blairmore Holdings néven alapított cég három évtizeden át egyetlen penny adót sem fizetett Nagy-Britanniában. David Cameron a botrány kirobbanása után elismerte, hogy neki is voltak részvényei édesapja offshore befektetési vállalkozásában, de ezeket eladta, amikor 2010-ben miniszterelnök lett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?