Idén többe kerül az építkezés

Pozsony |

<p>A hitelkamatok csökkenésének köszönhetően gombamód szaporodnak az új építkezések, amit az építőipari cégek is igyekeznek kihasználni. Nagyjából minden negyedik társaság áremelést tervez, az építkezések ára pedig akár a tizedével is nőhet.</p>

„Manapság jóval többen érdeklődnek a kölcsönök iránt, mint korábban. A jelzáloghitel-igénylések száma több mint az ötszörösére nőtt” – nyilatkozta Angelika Farkašová, az Általános Hitelbank (VÚB) hitelrészlegének a vezetője. Hasonló trendről számolhat be a többi pénzintézet is. Az olcsó hiteleknek köszönhetően megugrott az érdeklődés az építkezési cégek szolgáltatásai iránt is, amit ezek igyekeznek maximális mértékben kihasználni. 

„A szlovákiai építőipari cégek 27 százaléka idén drágulást tervez, csak minden ötvenedik cégvezető jelezte, hogy csökkenhetnek azárak” – derül ki a CEEC Research elemző társaság tegnap közzétett felméréséből. A drágulást tervezők eszerint átlagosan a tizedével emelnék az áraikat. A CEEC Research a drágulás okaira is rákérdezett, ami ugyancsak meglepő eredményt hozott. A cégek többségeugyanis kertelés nélkül kimondta, hogy a drágulás egyedüli célja a haszonrés növelése, vagyis az, hogy a cégek tulajdonosai nagyobb nyereséget zsebeljenek be. „Mindez érthető, hiszen a gazdasági válság 2008-as kirobbanását követő években a cégek többsége a minimumra csökkentette a profitképzést, több vállalat is veszteségesen működött, így most igyekeznek kihasználni a viszonylagos javulást” – nyilatkozta Martin Hudec, a Peikko társaság értékesítési igazgatója. 

A cégek szerint a mostani áremelésben az alkalmazottaik béremelése játssza a legkisebb szerepet, vagyis az építkezés drágulásátaz építőipari cégek alkalmazottai valószínűleg alig érzik meg. A nagy építőipari cégek a CEEC Research szerint egyébként már jelenleg is átlagosan 5, a közepes és kis cégek pedig 17 százalékos haszonréssel dolgoznak. (SITA, vlv)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?