Holnaptól kötelező a kettős árazás

Pozsony |

<p>Holnaptól mindenütt kötelező a duális, azaz a koronában és euróban feltüntetett árak használata. Valamennyi árcédulán, szórólapon, internetes termékkínáló oldalon kötelező euróban is feltüntetni a fizetendő összeget, mégpedig a 2009 januárjától végleges, 30,1260 korona/euró árfolyam alapján.</p>

Eddig csak önkéntes volt a kettős ármegjelenítés, viszont ahol bevezették, ott be kellett tartani a hatályos előírásokat. A fogyasztóvédelmi főfelügyelőség emberei az elmúlt hetekben ellenőrizték ezeket a boltokat -minden másodikban észleltek hiányosságokat. Az ellenőrök egyelőre nem büntettek, csak figyelmeztették az illetékeseket, holnaptól viszont már minden élesben megy. Igor Barát, az euró bevezetéséért felelős kormánybiztos leszögezte: az ellenőrzések célja vasárnaptól nem az lesz, hogy minden hiányosságért büntessenek, inkább figyelmeztetni szeretnék az üzletvezetőket, hogy a vásárlókon és saját ügyfeleiken segítenek akkor, ha tiszteletben tartják a kettős ármegjelenítés szabályait. Nadežda Machútová, a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség igazgatója szerint az első napokban hiányosságok esetén inkább csak a szóbeli figyelmeztetések eszközével élnek, ám ezt követően ismételt hibák, visszaélések, rossz kerekítések esetén már következnek a bírságok. A pénzbüntetések mértéke meglehetősen súlyos, elérheti a 30 ezer eurót (904 ezer korona), sőt kirívó esetben a 60 ezer eurót (1,8 millió korona) is.
Machútová egyébként nem elégedett az eddigi ellenőrzések eredményeivel - a felkeresett 769 kereskedelmi egység csaknem felében ugyanis súlyos hiányosságot észleltek. Például nem tüntették fel az átváltási árfolyamot, bár a termékek ára euróban és koronában is szerepelt. A boltok hat százalékában a kiadott blokkon nem szerepelt a vásárlás értéke euróban. Egyes üzletvezetők indokolatlanul drágították euróban a termékek árát, mások az átváltási árfolyamot is felkerekítették: 30,1260 helyett 30,13 volt feltüntetve. A legtöbb hiányosságot kisebb boltokban észlelték.
A duális megoldás azért szükséges, mert a polgárok így fokozatosan hozzászoknak az új árakhoz, ami a 2009-es átállás esetleges sokkját mérsékli, továbbá ellenőrző szerepet is betölt. A Szlovák Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jelezte, az intenzív ellenőrzéseket már a hét végén megkezdi. (Hn, ú, dem, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?