Pozsony. A szlovákiai pénzintézetek betétkamatjai már csaknem olyan alacsonyak, mint az eurózóna országai által ajánlottak, a hitelkamatok ugyanakkor a nyugat-európai országok bankjai által kínáltaknak a kétszeresét is elérik.
Hiányzik az igazi verseny
Pozsony. A szlovákiai pénzintézetek betétkamatjai már csaknem olyan alacsonyak, mint az eurózóna országai által ajánlottak, a hitelkamatok ugyanakkor a nyugat-európai országok bankjai által kínáltaknak a kétszeresét is elérik. Mindezt a hazai szakemberek azzal magyarázzák, hogy nálunk egyelőre nem olyan kiélezett a bankok közötti verseny, mint Nyugat-Európában. Pozitívumnak számíthat azonban, hogy a pénzügyi szakemberek szerint az év végére már nálunk is olcsóban juthatunk hozzá a hitelekhez. Több hitelcsomag már most is olcsóbb. Példaként a jelzáloghitelek említhetők, amelyeket ingatlannal fedeznek. Ez utóbbiakat a bankok alacsonyabb kamatokkal díjaznak. A lakáshitelek átlagos kamatai, a futamidőtől függően, 6,93-7,12 százalék között mozognak. Ebből jelenleg még le lehet számítani az 1 százalékos állami kamattámogatást, januártól azonban az állam ezt is meg kívánja szüntetni. Az eurózóna államaiban közben ezért 3,5-4,86 százalékos kamatot fizetnek. A 60 hónapos futamidejű fogyasztói hitelekért tőlünk nyugatabbra átlagosan 6,89 százalékos éves kamatot kérnek, nálunk ugyanez 13,59 százalék. Ugyanekkor a 2 éves futamidejű betétekért járó éves kamat nálunk 2,35 százalék, míg az eurózónában 2,19 százalék. A betéti és hitelkamatok közötti lényeges különbség a szakemberek szerint a bankoknak kivetett rendkívül magas betétvédelmi összegek miatt van. A 0,75 százalékos betétvédelmi díjat a bankok leszámítják a betéteseknek járó kamatokból, akiknek így kevésbé gyarapodik a pénze. Ha az állam a bankcsőd ellen beszedett díjat csökkentené, a betéti kamatok is magasabbak lehetnének. (p)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.