Hiányosságot tártak fel

Pozsony. Ľubomír Harach gazdasági miniszter tárcája ellenőrző osztályát bízta meg azzal, hogy kiderítse, a Transpetrol vezetése megfelelően járt-e el a kassai vasműben (VSŽ) birtokolt 21%-os részvénycsomagja eladása során.

Pozsony. Ľubomír Harach gazdasági miniszter tárcája ellenőrző osztályát bízta meg azzal, hogy kiderítse, a Transpetrol vezetése megfelelően járt-e el a kassai vasműben (VSŽ) birtokolt 21%-os részvénycsomagja eladása során. Harach Jozef Keisert, a Transpetrol felügyelő tanácsának elnökét is megbízta a cég igazgatótanácsi döntéseinek felülvizsgálatával. Peter Chalmovský, a miniszter szóvivője szerint már az ellenőrzés kezdeti szakaszában felmerültek bizonyos hiányosságok. Részleteket azonban csak az ellenőrzés lezárását követően tesznek közzé. A Pénzpiaci Felügyelet szerdán 30 napos időtartamra leállította a Transpetrol és a Közép-európai Tőzsdeház (SMD) közötti ügyletet, amely során tavaly decemberben az értéktőzsdén a Transpetrol eladta a (VSŽ) 21%-os részvénycsomagját. Az SMD a részvények darabjáért akkor 160 koronát kínált. A felügyelet azzal indokolta lépését, hogy felmerült a részvényekkel folytatott tőzsdei manipuláció gyanúja, melynek célja az aránytalan nyerészkedés volt. Chalmovský szerint Harachot nem terheli az ügyben politikai felelősség, hiszen az ügyletet nem a gazdasági tárca, hanem a Szlovák Takarékpénztár bonyolította le. Harach korábban kilátásba helyezte lemondását, ha kiderül, hogy az ügylet előnytelen volt. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?