A koronával a múlt hét elején csupán visszafogottan, egyfajta hétvégi hangulatban kereskedtek, ezért az árfolyamában érdembeli változás nem volt. Igaz, némi változásnak számít, hogy a hét első felében 40 korona/euró szint felett mozgott a kurzus.
Helyben járt az árfolyam
Pénteken viszont a korona két hét elteltével végre újra áttörte a 40 korona/euró határt, és a záróárfolyam 39,960/990 korona/euró szinten volt. A hazai fizetőeszköz nemcsak az euróval hanem az amerikai dollárral szemben is erősödött, mégpedig 10 fillérrel, viszont a cseh korona relációjában nem történt érdemi változás.
Megfigyelők szerint e mozgás döntően a külföldi pénzpiaci játékosoknak volt köszönhető. A korona e heti árfolyama körül nagy a bizonytalanság, csupán az állítható nagy valószínűséggel, hogy 39,950 és 40,250 korona/euró közötti sávban marad. A pénzügyi befektetők egy része ugyanis abban bízik, hogy a hazai fizetőeszköz az eélkövetkező napokban még némileg gyengülni fog, ezért koronáért eurót vásárolnak. Mások viszont abban bíznak, hogy az árfolyam alakulása idevonzza a nagybefektetőket, akik erősíthetik a kurzust. A pénteki árfolyammozgás tükrében úgy tűnik, inkább az utóbbiaknak lehet igazuk.
A szerző az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.