Harc a 2008-as költségvetésért

Pozsony. A szlovák parlament tegnap megkezdte a jövő évi állami költségvetés vitáját. Míg a kormány azt szeretné elérni, hogy az általuk benyújtott tervezetet módosítások nélkül fogadják el, addig az ellenzék már most tiltakozik az oktatásügy, az egészségügy és a szociális ellátás alulfinanszírozása miatt.

Az ellenzék szerint a Fico-kormány költségvetése az agráriumnak és az úgynevezett betonlobbinak kedvezSITA-felvéteA kormány által benyújtott tervezet szerint a 2008-as költségvetés hiánya 31,9 milliárd korona lesz, ami az ideihez képest 6,4 milliárddal kevesebb. A bevételek elérik a 348,25 milliárd, a kiadások pedig a 380,23 milliárd koronát. Eszerint a bevételek 12, a kiadások ugyanakkor csak 9 százalékkal nőnek az idei évhez viszonyítva. A deficit lefaragása azt eredményezi, hogy a jövő évi, a bruttó hazai össztermékhez viszonyított államháztartási hiány 2,3 százalékos lesz (idén 2,7 százalékot várnak), ami messze jobb mutató, mint az euró bevezetése kritériumai által megengedett maximum 3 százalékos deficit. Az elmúlt időszakban több kormánytag is úgy nyilatkozott, hogy nem számít a kormánytervezet jelentős módosítására, vagyis a Fico-kabinet által benyújtott tervezetet a kormánytöbbségnek egyhangúlag kellene elfogadnia. A kormány számára az első pozitív jel lehet, hogy a parlament pénzügyi bizottságának a keddi ülése a többi bizottság egyetlen kifogását sem hagyta jóvá, a tervezet így a kormány által elfogadott formában került a honatyák elé.

Ján Počiatek pénzügyminiszter a kormányjavaslat előterjesztésénél megjegyezte, hogy a javaslat összhangban van a kormányprogram fiskális ígéreteivel, megteremtve az alapot ahhoz, hogy Szlovákia 2009-ben bevezethesse az eurót. A pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetés kidolgozása során a gazdaság 6 százalékos növekedésére számítanak, miközben az infláció várhatóan 1,8-2,4 százalékos lesz, a munkanélküliség pedig 9,2 százalékosra csökken. A dinamikusan növekvő gazdaságnak köszönhetően 4 százalékkal nőhetnek az átlagbérek is.

A kormánnyal ellentétben az ellenzék korántsem elégedett a benyújtott költségvetéssel. Ivan Mikloš, az SDKÚ-DS alelnöke szerint a parlamenti vita során több módosító javaslatot is benyújtanak, nincsenek ugyanis megelégedve a kormány által meghatározott prioritásokkal. Az ellenzék így nagyjából 5 milliárd korona újraelosztását szeretné elérni. Az előző kormány pénzügyminisztere szerint a Fico-kormány költségvetési javaslata elsősorban a mezőgazdasági és informatikai cégek, valamint az úgynevezett betonlobbi számára jelent sikert. Az előző évhez képest ugyanis lényegesen nagyobb összeg jut az agráriumnak, az építőipari cégeknek és az IT-cégeknek. A magát szociáldemokratának nevező kormány ugyanakkor Mikloš szerint elhanyagolja az iskolaügyet, az egészségügyet és a szociális szektort.

Az ellenzék nem ért egyet a kormány és a miniszterelnök számára fenntartott tartalékokkal sem. Ezek azok a pénzösszegek, amelyek felhasználásáról az év közben a miniszterelnök dönthet. Mikloš állítása szerint a jelenlegi kormány ezt a pénzösszeget arra használja fel, hogy növelje a népszerűségét a választók és egyes ágazatok körében, ahelyett hogy valóban a rászorulókon segítene. Az ellenzék ezért azt fogja javasolni, hogy a kormány és a kormányfő tartalékalapját 300 millió koronával csökkentsék, ugyanígy 1,4 milliárd koronával kevesebbet adnának a szerintük túlfinanszírozott agráriumnak, egy-egy milliárddal kevesebbet pedig a hadügy-, a belügy- és a pénzügyminisztériumnak is. Az így felszabadult összegből a tanárok bérét az országos átlagfizetés 105%-ra szeretnék növelni. Több pénzt fordítanának az iskolák számítógépes ellátottságára is, a gyerektartási díjat pedig havi 100 koronával emelnék. Az ellenzék javaslatainak köszönhetően több pénz jutna a főiskoláknak és a kulturális szervezeteknek is. (mi, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?