Nemsokára Szlovákia is felsorakozhat azon országok közé, amelyeknek Kína engedélyezte a tejtermékek forgalmazását a saját piacán. A tejipari szövetség szerint az engedélyre már nem kell sokáig várni.
Hamarosan betörhetnek a kínai piacra a szlovákiai tejfeldolgozók
Horvátország, Észtország, Lettország és Málta mellett Szlovákia még mindig azon uniós tagországok közé tartozik, amelyek nem szállíthatnak tejtermékeket Kínába. Ezzel szemben a lengyelek már most is évente mintegy 50 millió euró értékben adnak el tejtermékeket a kínai piacra, a csehországi kivitel értéke is folyamatosan nő, jelenleg meghaladja az 1,3 millió eurót.
Tavaly decemberben járt Szlovákiában egy kínai küldöttség, amely több farmra és tejfeldolgozóba is ellátogatott, hogy felmérje az aktuális szlovákiai helyzetet.
„Közel vagyunk a célhoz, és a kínai küldöttséggel folytatott megbeszélésünk kicsengése az volt, hogy rövidesen Szlovákia is felsorakozik azon országok közé, amelyek szállíthatják tejtermékeiket Kínába”
– mondta Stanislav Voskár, a Szlovákiai Tejipari Szövetség elnöke.
Michal Feik, a földművelésügyi minisztérium szóvivője szerint a szaktárca szoros kapcsolatban áll a kínai féllel. „A részletekről egyelőre nem nyilatkozhatunk, a tárgyalások ugyanis még nem zárultak le. A szlovákiai mezőgazdasági termelők már régebben kérték, hogy termékeiket exportálhassák a kínai piacra. Olyan lépés ez, amely minden bizonnyal fellendíthetné a tejpiacunkat” – mondta Feik.
A fejőstehén-tenyésztők úgy vélik, hogy a kínai szállításokat garantáló engedély elsősorban a tejfeldolgozókon segíthet, de fellendítheti az őstermelők tevékenységét is. „A nyers tej kivitele Kínába nem reális, ám a szlovákiai tejtermékek exportja pozitív értelemben befolyásolhatja az őstermelést. A tejtermékek iránti növekvő piaci kereslet hozzájárulhat a tejtermelés növeléséhez, és ezzel a nyersanyag árának a fellendítéséhez is” – mondta Margita Štefániková, a tejtermelők szövetségének (SZPM) a vezetője. A kínai tejpiac iránt 11 szlovákiai tejfeldolgozó érdeklődik. Elsősorban tejporral, valamint kemény sajtokkal érvényesülhetnének az ázsiai piacon. (sb)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.