Gyors nyugdíjreform szükséges

A mai nyugdíjasokat már nem érinti a késlekedő reform. Jelenleg tíz aktív munkavállalóra mintegy hét nyugdíjas jut. Somogyi Tibor felvételeAz elmúlt négy évben a kormány magukat jobboldalinak valló pártjai, részben jogosan, a baloldal számlájára írták a nyugdíjreform késleltetését. Ez az akadály azonban a múlt heti választásoknak köszönhetően elhárult, hiszen a Demokratikus Baloldal Pártja, amely a reformok fő kerékkötője volt, nemcsak hogy a kormányba, de a parlamentbe sem jut be. A nyugdíjreform további halogatását így a jövőben már semmi sem indokolja, annál is inkább, mivel a jelenlegi rendszer összeomlása már csak idő kérdése.

Jelenlegi „szocialista” nyugdíjrendszerünk ugyanis még mindig azon az elven alapul, hogy az állam adók formájában a munkaviszonyban lévőktől pénzt von el, ennek fejében, ha a dolgozó eléri a nyugdíjkorhatárt, nem túl jelentős, ám garantált állami nyugdíjat kap. A rendszer mindaddig működik, amíg elég aktív dolgozó van a munkapiacon, akik képesek állni a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges összeget. Ez az elmúlt évek demográfiai mutatóiból ítélve azonban már sokáig nem tartható fenn, hiszen míg jelenleg tíz dolgozóra mintegy hét nyugdíjas jut, negyven év múlva ugyanennyi dolgozónak már 14 nyugdíjasra kellene dolgoznia. ĺgy ha fenntartanánk a jelenlegi rendszert, a Szociális Biztosító nyugdíjalapjában évről évre magasabb hiány halmozódna fel, ami 2040-re elérhetné az ország éves bruttó nemzeti termékének akár a 120 százalékát is.

A most asztalra kerülő nyugdíjreform lényege, hogy a jövőben minden aktív munkavállalónak kötelező jelleggel személyi számlát kell nyitnia, s erre vezeti el a kötelező nyugdíjlefogás egy meghatározott részét. E módszer súlya a befizetett összeggel arányosan az évek során egyre inkább növekedni fog; a jelenlegi elképzelések szerint azonban ez csak 2023-tól lesz a meghatározó nyugdíjfolyósítási forma. Emellett azonban egyre nagyobb szerepet kap majd várhatóan a nyugdíjbiztosítás úgynevezett harmadik pillére, amelynek az alapját a magán-nyugdíjpénztárak és a kereskedelmi jellegű biztosítások képezik. A harmadik pillér már nem kötelező, mindössze az érintett anyagi helyzetétől, időskori igényeitől függ.

Annak ellenére, hogy a most kormányt alakító négy jobboldali párt korábban viszonylag sokat foglalkozott a nyugdíjreform problémájával, a választási programjaikban ennek nem sok nyoma látszik. Az egyik legkidolgozottabb reformot az ANO terjesztette a választók elé. Pavol Rusko pártja 21 százalékra csökkentené a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg nagyságát. Ebből 7 százalék menne az alkalmazottak személyi számlájára, míg a fennmaradó 14 százalék a jelenlegi rendszerbe folyna be. A csökkentés azonban jelentős bevételkiesést jelentene a Szociális Biztosító számára. Jövőre így csaknem 35 milliárd koronával, az azt követő két évben pedig 41-46 milliárd koronával kevesebb pénz jutna a biztosítónak. A Kereszténydemokrata Mozgalom a jelenlegi 28 százalékos elvonásból, 9,3 százalékot juttatna a személyi számlára. Ez esetben jövőre 23 milliárd koronával kevesebb folyna be a biztosító számlájára. A bevételkiesést mindkét párt a privatizációs bevételekkel foltozná be. Az SDKÚ a két előbbi pártnál sokkal óvatosabb az elvonások csökkentését illetően, és elsősorban az ország lehetőségeihez mérten szeretné végrehajtani a reformot. A Magyar Koalíció Pártjának képviselői az elmúlt napokban többször is hangsúlyozták, hogy az egyik legfontosabb feladatuknak a nyugdíjreform minél előbbi befejezését tekintik. Az MKP ránk hagyná, hogy kiválaszthassuk a nyugdíjbiztosítót, abban az esetben azonban, ha nem akarnánk élni ezzel a jogunkkal, akkor az állam ezt átvállalhatná tőlünk. Hogy a reformhoz hogyan viszonyulnak majd az ellenzéki pártok, az egyelőre bizonytalan, hiszen a HZDS és a Smer sem vázolt fel konkrétumokat a nyugdíjreformot illetően.

A jobboldali közgazdászok azonban már most figyelmeztetnek a magukat jobboldalinak valló pártok nyugdíjreformjának a hiányosságaira. Szerintük ugyanis a pártok által felvázolt reformmal ugyanis csak az egyik „szocialista rendszert” váltják fel egy másik, ugyan kevésbé rizikós, de mégis „szocialista rendszerrel”. Az állam ugyanis az elkövetkező években is megszabná, hogy a dolgozók a nyugdíjbiztosításuk hány százalékát helyezhetik el a személyi számlájukon, és hány százalékát lesznek kötelesek befizetni a mostani rendszerbe. Az állam így továbbra is fenntartaná politikai befolyását a nyugdíjak terén, azzal a klasszikusnak számító szocialista jelmondattal, hogy a szlovákiai lakosság még „nem elég érett” arra, hogy saját maga döntsön jövőjéről. A jelenlegi reformnak köszönhetően így továbbra is az állam dönt majd arról, mire használja fel a nyugdíjbiztosításra befizetett pénzünket, és a jelenlegi helyzetet ismerve ezt nem biztos, hogy a leggazdaságosabban teszi majd.

A valódi reform célja nem lehet más, mint hogy minél hamarabb áttérjünk a nyugdíjrendszer teljes liberalizációjára, vagyis ki-ki saját maga dönthesse el, hogy idősebb éveire hogyan biztosítja be magát. A legelterjedtebb formáját ennek természetesen a magán nyugdíjalapok nyújtanák, megfelelő befektetésnek számítanak azonban az életbiztosítók is. Az állam szerepét természetesen ez esetben sem lehet kizárni, a valódi nyugdíjreformot követően azonban atyáskodás helyett az államnak csupán egy olyan szociális védőhálót kellene kiépítenie, amely biztosítaná, hogy ha a befektetéseink nem a saját hibánkból vesznek el, akkor se jussunk idős korunkra az utcára. Az átálláshoz azonban ki kellene elégíteni azoknak a jogos igényeit, akik már befizettek bizonyos összeget a jelenlegi rendszerbe. Jelenleg az állam így az ország egyéves bruttó bruttó termékének a 180 százalékával tartozik a befizetőknek, vagyis az átállás egyáltalán nem lehet gyors és fájdalommentes, nem szabadna azonban figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy ez az összeg a jövőben csak növekedhet. Egy hosszú átmeneti időszakkal tehát csak növeljük a valódi reformhoz szükséges kiadásokat.