<p>A ciprusi bankok zárolása előtti hetekben nagy összegeket külföldre átutaló személyek és cégek eddig titokban tartott listáját tette közzé vasárnap egy görög napilap.</p>
Gyanús pénzátutalások félig kitakart listája egy görög lapban
Nicosia |
Az Ethnosz című újság által közölt lajstromban a személyek vezetékneveit mindenesetre feketével áthúzva olvashatatlanná tették. A ciprusi parlament már egy hete vizsgálja ezt a listát, amelyen mintegy 6 ezer személy és cég neve szerepel. Vizsgálódik a ciprusi ügyészség is, olyan értesüléseknek utánajárva, amelyek szerint bennfentesek számos céget előre értesítettek a bankbetétek tervezett rendkívüli megadóztatásáról az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 10 milliárd eurós mentőprogramjának feltételeként. A ciprusi bankokból külföldre történt átutalások összege a kérdéses hetekben állítólag összesen mintegy 700 millió eurót tett ki. Elemzők szerint igencsak nehéz lesz kideríteni, hogy kitől származhattak a feltételezett bennfentes értesülések. Bármelyik betétes állíthatja, hogy a tervezett kényszerilletékre az európai döntéshozók különféle kijelentéseiből is következtethetett - jegyezte meg az egyik legnagyobb nicosiai ügyvédi iroda munkatársa a dpa hírügynökségnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.