Görög mentőcsomag – már a szövegről egyeztetnek

Athén |

<p>Görög kormányilletékesek a 86 milliárd eurós harmadik mentőcsomagról szóló megállapodástervezet szövegéről egyeztetnek a hitelezőkkel.&nbsp;</p>

Az EU képviselője azt mondta, hogy éjt nappallá téve dolgoznak a megállapodástervezeten. Azokra a felerősödött várakozásokra, hogy sikerül tető alá hozni a hitelezőkkel az ügyletet, csökkentek a görög kötvényhozamok.     Egy görög illetékes azt mondta, hogy a kormány hétfő estére, legkésőbb kedd reggelre szeretné lezárni a tárgyalásokat. A név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy a "finisbe érkeztek a tárgyalások, felek már a megállapodástervezet végső szövegéről egyeztetnek, mondatról mondatra, szóról szóra haladnak előre".     A görög pénzügyminiszter vasárnap 12 órás egyeztetésbe kezdett a hitelezők képviselőivel, ami hétfő kora reggel bejeződött be. Hétfő délben pedig a görög kormány és a hitelezők vezető képviselői ültek tárgyaló asztalhoz.     A görög kormány azt szeretné, hogy legkésőbb kedd délelőtt megszületne a megállapodás és ezzel Athén augusztus 20-áig megkaphatná a segély első részletét. Amennyiben a megállapodástervezet szövege keddre elkészül, akkor a görög parlament csütörtökig rábólinthat a dokumentumra. A parlament elé két fejezetből álló törvény kerül, az egyik a hitelmegállapodásról szóló tervezet, a másik pedig azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket a kormánynak kell teljesítenie a segélyért cserébe.      Amennyiben csütörtökig dönt az athéni parlament, pénteken kerül sor az euróövezet pénzügyminisztereinek az ülésére, vagy videokonferenciájára, ahol jóváhagyják a harmadik segélycsomagot.     Annika Breidthardt, az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn azt mondta, hogy "éjt nappallá téve dolgoznak a megállapodástervezet szövegén, amely kapcsán sikerült nagyon komoly előrehaladást elérni, és további eredményekre lehet számítani a nap folyamán". A szóvivő reményének adott hangot, hogy még augusztus 20-a előtt létrejön a megállapodás Athén és hitelezői között.      A megállapodástervezet részleteit mindkét fél egyelőre titokban tartja, az azonban hétfőn kiszivárgott, hogy elképzelések szerint idén a törlesztések nélküli elsődleges költségvetés kiegyensúlyozott lesz, a GDP 2,1-2,3 százalékkal zsugorodik.     Az egyre valószínűbb megállapodás reményére hétfőn csökkentek a görög kötvényhozamok. A 2 éves kötvény hozama 43 bázisponttal 20,69 százalékra csökkent, a 10 évesé 12 bázisponttal 11,77 százalékra esett. A 10 éves papír hozama július elején, amikor már úgy látszott, hogy semmi sem menti meg Görögországot az államcsődtől, még 19 százalék körül állt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?