GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Többletet mutat a költségvetés
Pozsony.

Többletet mutat a költségvetés

Pozsony. Az év első 11 hónapja után az állami költségvetés 290,35 milliárd korona bevétel és 284,9 milliárd korona kiadás mellett 5,45 milliárd korona többletet mutat, ami ugyan 1,45 milliárddal kevesebb, mint október végén, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az idei büdzsé éves szinten összesen 38 milliárd koronás hiánnyal számol. A kedvező pénzügyi helyzet annak köszönhető, hogy idén eddig a bevételek 10,7%-kal nőttek, a kiadások viszont csak 5,9%-kal. (s, ú)

Drágul a gáz Csehországban

Prága. A cseh piacon meghatározó RWE Transgas tegnap bejelentette, 2008 januárjától átlagosan 7,4%-kal emeli a vezetékes lakossági földgáz árát. Ez azt jelenti, hogy azok a háztartások, ahol gázzal fűtenek, főznek, vizet melegítenek, havi átlagban 132 cseh koronával fizetnek majd többet. Azok a háztartások, amelyekben a gázt csak főzésre használják, a havi növekmény mindössze 12 korona lesz. A kisfogyasztók számára (ide tartoznak például az egyéni vállalkozók) az árugrás 8,7%-os, a közepes nagyságú fogyasztók számára pedig 7,4%-os lesz. (ČTK)

Felvillanyozó áremelés

Pozsony. A legnagyobb hazai cégeknek nem tetszik a villanyenergia árának az emelése. Szakmai szervezetük, a Klub 500 az Európai Bizottsághoz fordul, mivel szerinte az árszabályozási hivatal továbbra is lehetővé teszi az Európai Unió által tiltott keresztdotációkat. Tibor Gregor, a Klub 500 ügyvezető igazgatója szerint míg a lakossági villanyárak az elmúlt két évben alig változtak, addig a cégek folyamatosan többet fizetnek. Gregor szerint a cégek számára jövőre 25-41% közötti áremelést javasol a hivatal, miközben a háztartások átlagosan csak 2,86%-kal fizetnek többet. (SITA)

Nálunk is többet internetezünk

Pozsony. Az Európai Unió országaiban az idei év első felében a háztartások 54%-ának volt internetes kapcsolata – derül ki az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatalának jelentéséből. Az internet leginkább Hollandiában (a háztartások 83%-a), Svédországban (79%) és Dániában (78%) van elterjedve. A sereghajtók Bulgária (19%), Románia (22%) és Görögország (25%). Az említett időszakban Szlovákiában a háztartások 46%-ban volt bevezetve az internet, míg tavaly ez csak 27% volt. Szélessávú internetes kapcsolata a háztartások 27%-ának volt. (SITA)

Jövőre még drágább élelmiszer

New York. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint az élelmiszerárak remelkedés jövőre is folytatódik: a búza esetében talán az ideinél kisebb mértékben, a kukorica és a rizs azonban az ideinél valószínűleg jobban fog drágulni. A búza ára jelenleg 50-65%-kal magasabb. A baromfi ára tízéves csúcson tetőzött idén augusztusban, a tej a kétszeresére drágult. Az árak emelkedését az okozta, hogy a kereslet világszerte gyorsan nő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?