Gazdagabb lesz az idei gabonatermés

Pozsony |

<p>Gazdagabb lehet az idei gabonatermés Szlovákiában a tavalyinál és a tavalyelőttinél is, ami várhatóan az árakon is meglátszik. A statisztikai hivatal előzetes becslése szerint gabonából idén 2,64 millió tonnányi termés várható, ami 15,2 százalékkal, vagyis csaknem 349 ezer tonnával nagyobb a 2013-asnál.&nbsp;</p>

A növekedés elsősorban a nagyobb hektárhozamoknak és vetésterületnek köszönhető. A vetésterület idén 24 ezer hektárral, vagyis 4,4 százalékkal nőtt, az átlagos hektárhozam pedig a tizedével haladja meg az egy évvel korábbit. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) már korábban figyelmeztetett, hogy a kereskedők leverték a felvásárlási árakat, ezért aki csak teheti, kivár az eladással.

A vásárlók számára jó hír, hogy a nagyobb termésnek köszönhetően visszafogottabban nőhetnek majd az árak. A fogyasztók azonban eddig sem panaszkodhattak az élelmiszerekre, hiszen idén áprilisban és májusban ezekhez olcsóbban juthattak hozzá, mint egy évvel korábban. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?