Főleg fűnyírót kérnek a magyarok

Pozsony. Elképzelésünk sincs, hogy mit vegyünk szeretteinknek karácsonyra? A Focus közvélemény-kutató intézet napokban közreadott elemzése épp ebben próbál meg segíteni. Eszerint többségünk márkás ruházatra vágyik, a szlovákiai magyarok nagy része azonban a hobbitermékeknek is örülne.

Az angyali gyermeknek szép játék jár a karácsonyfa alá. Ami a felnőtteket illeti, a következő a legvonzóbb ajándékok sorrendje: ruházat, szórakoztató elektronika, kocsi-kiegészítők, számítógépek, kozmetika, sportfelszerelés, ékszerek, órák, könyvekSITA-felvételA Focus elemzése szerint teljesen mindegy, hogy hány éves, vagy milyen iskolai végzettsége van annak, akinek ajándékot szeretnénk venni, a többség legszívesebben ruhaneműt látna a karácsonyfa alatt. Van persze egy-két olyan csoport, amely az elemzés szerint esetleg másra vágyik. A szlovákiai hivatalokban például kiugróan magas a nők aránya, így nem csoda, hogy a hivatalnokok többsége kozmetikai cikkekre vágyik. A Focus által megkérdezettek vállalkozók nagy része elektronikai cikkeket látna a karácsonyfa alatt, míg a diákok új számítógépre vágynak. Az elemzés külön megemlíti a szlovákiai magyarokat is, akik a Focus szerint a hazai átlagnál nagyobb mértékben vágynak az olyan hobbitermékekre, mint például a fűnyíró. A szlovákiai átlagot tekintve sorrendben a következő termékek a legkeresettebbek karácsonyra: ruházat, szórakoztató elektronika, kocsi-kiegészítők, számítógépek, kozmetika, sportfelszerelés, ékszerek, órák, könyvek.

A lakosság nagy része szerint a szép ajándékra nem kell sok pénzt költeni. A Focus adataiból kiviláglik, a lakosság negyede nem szeretne ötezer koronánál nagyobb összeget fordítani az ajándékokra, 20 százalékuk azonban még ennél is kevesebbet, vagyis alig 2 ezer koronát költ az ajándékokra. Tízezer koronánál nagyobb összeget ugyanakkor a lakosság alig 3 százaléka szeretne elkölteni.

A legkevesebbet a diákok és a 18-24 év közötti fiatalok kívánják költeni az ajándékokra. Ezekben a célcsoportokban elsősorban a férfiak azok, akik a legalacsonyabb összeget kívánják fordítani a szeretteikre. Több mint tízezer koronáért vásárolnak ajándékokat ugyanakkor a középkorosztályhoz tartozó, főiskolai végzettséggel rendelkezők és a vállalkozók egy része is. A lakosság karácsonyi bevásárlásait egy-egy régió gazdasági háttere is befolyásolja. Szlovákiában a leggazdagabb régiónak Pozsony számít, így nem csoda, hogy a 10 ezer koronánál nagyobb karácsonyi kiadások elsősorban a fővárosban lakókra érvényes, míg a Kassai kerületben átlagosan ezer koronás kiadással is beérik a családok. A legrosszabbul mégis az Eperjesi kerület áll, ahol sokan egyáltalán nem vásárolnak ajándékot. A legalacsonyabb kiadásokkal a havi 8-10 ezer koronánál kevesebbet keresők és nyugdíjasok számolnak.

Az időleges pénzhiány miatt a karácsonyi időszakban jelentős mértékben megugrik a hitelt igénylők száma is. A pénzügyi elemzők szerint elsősorban a rövid futamidejű kölcsönök iránt van igény (ez az átlagosnál magasabb kamatterhet jelent), sűrűbben veszik igénybe a banki ügyfelek azonban a hitelkártyáikat is. A legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár szerint a karácsony előtti időszakban a harmadával nő a hiteligénylők száma az év többi hónapjához képest, az Általános Hitelbank pedig arról számolt be, hogy októberhez képest már novemberben 40 százalékkal megugrott a fogyasztói hiteligénylések volumene. Az igazi roham persze csak most kezdődik, ám arra ügyeljünk, a szeretet ünnepe ne okozza a családi kassza összeomlását. (hn, mi, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?