Fogynak a tengerparti nyaralások

<p>Aki júliusban szeretne nyaralni, annak minél előbb érdemes lefoglalni az utazást, ugyanis az utazási irodák jelentései alapján egyre kevesebb a szabad hely. Sőt, vannak olyan célállomások, amelyek már most beteltek a nyári hónapokra. Tehát aki last minute-re vár, annak érdemes minél előbb lefoglalnia a tengerparti nyaralást, nehogy lemaradjon a gépről.</p>

Meglepően jól teljesít idén Egyiptom, januárban kevesen számítottak arra, hogy júliusban már több turista utazik a Vörös-tengre partjára, mint tavaly – mondta lapunknak Zám Tibor. A magyarországi Best Reisen utazási iroda vezetője szerint ennek oka, hogy most lényegesen olcsóbbak az ottani szállások, igaz, a kerozin árának emelkedése miatt a végső ár „csupán” 10-30 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanezt erősítette meg Mária Gallová is. A Satur utazási iroda szóvivője elmondta, nem okoz gondot az egyiptomi utazások értékesítése, főként azért, mert az emberek előnybe részesítik a jó minőségű all inclusive szolgáltatásokat, és Egyiptom köztudottan ilyen minőséget kínál, a kedvező árak pedig még csábítóbbak. Zám Tibor nem lepődött meg a nagy érdeklődésen, hiszen, mint mondta, Egyiptomot szinte lehetetlen pótolni, nincs még egy olyan nyaralóhely, ahol ilyen kedvező áron üdülhetnek, ahol ilyen – színes halakban és korallokban – gazdag tengeri élővilág várja a turistákat, ahol ennyi kulturális és történelmi emléket tekinthetnek meg.

Törökországba, Görögországba, Spanyolországba, Mallorcára, Ibizára, a Kanári-szigetekre és Olaszországba viszont már nehezebb nyaralást foglalni, sok időpontra már csak néhány hely maradt szabadon. Valamivel jobb a helyzet augusztusban, szeptemberre pedig még sok szabad hely van, akkor az árak is kedvezőbbek lesznek, mint a főidényben meghirdetettek. Szinte mindegyik felsorolt országban emelkedtek az árak, ennek egyik oka a növekvő kerozinár, valamint az óriási érdeklődés. Átlagosan 10 százalékkal fizetnek többet a turisták egy törökországi, görögországi, spanyolországi, mallorcai, ibizai vagy kanári-szigeteki nyaralásért.

Tunézia idén nem tartozik a legnépszerűbb célállomások közé, nehezen telnek a gépek. A januári zavargások miatt szinte biztos, hogy idén 20-30 százalékkal kevesebb turista pihen az arab országban, mint egy évvel ezelőtt, ezen a kedvezőbb árak sem segítenek – mondta Zám Tibor.

A jelenlegi foglalási adatok is igazolják, hogy idén sokkal kevesebb last minute közül válogathatnak a nyaralók, ugyanakkor az irodák sokszor már most rendkívüli kedvezményekkel kínálják az augusztusi és a szeptemberi nyaralásokat, azaz megjelentek a szezon közbeni előfoglalási akciók.

Az Új Szó és a Vasárnap előfizetői mind a Satur, mind a Best Reisen utazási iroda repülős tengerparti nyaralásaira rendkívüli kedvezménnyel foglalhatnak. Részletek a napokban kézbesített hűségprogram szelvényein.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?