Fico véget vetne a megszorító gazdaságpolitikának

London |

<p>Teljesen kontraproduktív a megszorításokra épülő gazdaságpolitika, a kormányoknak a gazdasági növekedés újraindítására kell összpontosítaniuk - mondta a Financial Timesnak a kormányfő.</p>

Robert Fico a londoni gazdasági napilap csütörtöki kiadásában közölt interjúban kijelentette: lehetetlen elvárás az, hogy a kormányok a konszolidációval, a közkiadások csökkentésével egy időben teremtsenek elő megfelelő forrásokat a gazdasági növekedés támogatására és a munkanélküliség elleni küzdelemre.

    Fico hangsúlyozta: Szlovákia 2010 és 2012 között hatalmon volt konzervatív kormánya egykulcsos adórendszert és neoliberális munkaügyi törvényt honosított meg, miközben a munkanélküliségi ráta növekedett, a gazdasági növekedés pedig csökkent.     Szlovákia tapasztalatai szerint a gazdasági növekedés nincs összefüggésben azzal, hogy az embereket milyen módon védi a munkapiaci törvény, és az adóterhelés szintje sem áll kapcsolatban a gazdasági növekedéssel és a munkanélküliséggel - mondta a szlovák kormányfő a brit lapnak.     A Financial Times felidézi, hogy Fico kormánya eltörölte a 19 százalékos egykulcsos adórendszert, bevezetett egy 23 százalékos adókulcsot a magas bevételű vállalatok számára, és egy 25 százalékos kulcsot a havonta 3300 eurónál többet kereső magánszemélyeknek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?