Fékezte az euró a hazai turizmust

Pozsony |

<p>Euró, gazdasági válság, izlandi vulkánkitörés, szlovákiai parlamenti választások – a Szlovákiai Utazási Irodák Szövetségének (SACKA) képviselői szerint ezek a tényezők voltak tavaly és lesznek idén negatív hatással a szlovákiai és külföldi turizmus alakulására.</p>

A pénzügyi megszorítások okozta görögországi lázongások is több ezer európait riasztottak vissza az odautazástól, bár szakértők szerint nincs ok aggodalomra.

Szlovákiában tavaly közel 17%-kal csökkent (3,38 millióra) az elszállásolt turisták száma. A legnagyobb visszaesést, közel 50%-osat a lengyel turisták esetében könyvelték el, de jelentős, 40%-os csökkenés volt a magyar turistáknál is. Szlovákia nehéz helyzetbe került, ugyanis túlnyomó többségben nem az euróövezet tagállamaiból érkeznek ide látogatók. „A helyzet sajnos, idén sem lesz jobb, sőt véleményünk szerint további csökkenésre kell felkészülnünk. Több közvélemény-kutatás ugyanis igazolta, hogy a lakosok pénzügyi helyzete idén sem javult” – szögezte le Stanislav Macko, a SACKA alelnöke. Ezek után nem csoda, hogy az idegenforgalomból származó bevételek tavaly 1,67 milliárd euróra csökkentek, ami legalább 150 millió euróval marad el a 2008-as adattól.

A szlovákiai turisták körében már évek óta Horvátország a legközkedveltebb célállomás, tavaly a látogatók számában felzárkózott hozzá Egyiptom is. Macko szerint, míg az előző években Görögország is népszerű üdülőhelynek számított, az ottani gyakori zavargások miatt egyre többen mondanak le a görög nyaralásról. „Az aggályok megalapozatlanok. Tanúsíthatom, hogy a görög szigeteken továbbra is nyugodt a helyzet, a zavargásoknak, vagy a pénzügyi válságnak nyoma sincs. Bár a megszorító intézkedések következtében az országban ugyan bizonyos termékek jövedéki adója nőtt, mégis szinte kizártnak tartom, hogy ez áremelésekkel járna. A görögöknek ugyanis soha nem volt olyan égető szükségük a turisták pénzére, mint most” – vélte Macko. Attól sem kell tartani, hogy a szobák árát a szállodákban megemelnék, ugyanis az utazási irodák rendszerint egy évvel korábban teszik meg a foglalásokat, hogy stabil árakat garantáljanak klienseiknek.

A SACKA képviselői szerint a turizmust az idei nyári szezon alatt is befolyásolni fogja az izlandi vulkánkitörés, amely már néhány hete nehezíti Európa felett a légi közlekedést. Mikuláš Milko, a SACKA képviselője leszögezte: azoknak a turistáknak, akik utazási irodával indultak volna nyaralni, de a vulkáni hamu miatt nem szállhatott fel a gépük, kötelesek visszafizetni a nyaralás teljes árát. „Akik viszont nem tudnak hazajutni nyaralásukról, azoknak az iroda köteles megfelelő szállást és ellátást biztosítani. Ha ötcsillagos szállodában laktak, alacsonyabb kategóriát is kaphatnak, de az utcára nem kerülhetnek a pórul járt utasok” – mondta Milko.

Sok múlik az utazási iroda és a légitársaság, illetve a reptér közti megállapodásokon. Számos nemzetközi reptérnek ugyanis van külön, vészhelyzetek esetére lefoglalt szállodája, amelyekbe késések, vagy járatok törlése esetén viszik utasaikat. „A vulkán okozta nagyméretű kiesések során viszont ezek a szobák sem elegendőek. Ennek ellenére is kötelesek ellátást biztosítani” – pontosított Milko. Példaként említette az ír Ryanair társaságot, amely néhány héttel ezelőtt 3 millió eurós bírságot kapott, amiért nem látta el az Olaszországban ragadt utasait.

Az országban komoly gondot okozott a légi közlekedés visszaesése is, a pozsonyi reptérről tavaly 501 ezer emberrel kevesebb indult útnak, mint egy évvel korábban. „Ehhez a Seagle Air, a Sky Europe csődje, de az Air Slovakia bizonytalan helyzete is hozzájárult. Rohamosan csökkent ugyanis azoknak a városoknak a száma, amelyeknek van Pozsonnyal légi összeköttetésük” – magyarázta Milko. 2010-ben a Ryanair mellett a sikeres csehországi Travel Service társaság lesz a legnagyobb légitársaság az országban, amely Csehországon kívül Lengyelországban és Magyarországon is sikeres járatokat üzemeltet.

A SACKA szerint nagy általánosságban elmondható, hogy a szlovákiai utazási irodák, szállodák és vendéglátó-ipari egységek felkészültek a 2010-es nyári szezonra. A válság miatt erősödött a minőségre való törekvés, az áremelkedés szerepe is elhanyagolható. Szervezett kirándulás keretében a legtöbben Németországból érkeznek hozzánk (tavaly 77 ezren), majd Nagy-Britannia és Ausztria a sorrend. A cseh turisták döntően saját maguk szervezik meg szlovákiai tartózkodásukat. Macko a nyári szezon kezdetén óvatosságra int. „Csak megbízható utazási irodáknál vásároljanak utat, a túl alacsony áron kínált nyaralások mindig gyanúsak, érdemes az elővigyázatosság” – mondta a SACKA alelnöke. Ellenőrizni kell, milyen biztosítást kínál az adott iroda, s nem árt kideríteni, milyen tapasztalatai voltak azoknak, akik már kihasználták szolgáltatásait. Nem árt olyan irodát választani, amely egy adott szállodában egész szezonra foglalt szobákat, így eleve biztosítva van a szállásuk, ha például repülőjük a légtér lezárása miatt nem indulhat el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?