Érdektelenségbe fulladt támogatás

<p>A mai napig senki sem igényelte a jelzáloghitel visszafizetésével küszködők számára idén januártól felkínált állami támogatást. A program rendkívül szigorú feltételeinek szinte senki sem képes megfelelni, ráadásul az állam a segítséget később kamatostul hajtja be a nehéz anyagi helyzetbe jutottakon.</p>

„Eddig egyetlen kérvény sem érkezett hozzánk a jelzáloghitel visszafizetésével küszködők részéről” – nyilatkozta Anton Bódis, a támogatásokat intéző állami Konszolidációs Ügynökség szóvivője, aki szerint az ügynökségnél eddig nagyjából 120-an érdeklődtek a programról. A kérvények hiánya Bódis szerint azzal is magyarázható, hogy a bankok egyre rugalmasabban viszonyulnak a fizetőképtelen ügyfeleikhez.

A pénzügyi elemzők már korábban figyelmeztettek arra, hogy az egész program csak a Fico-kormány választások előtti reklámfogása, amellyel azt akarták elhitetni az emberekkel, hogy segít rajtuk a válságban, miközben a szigorú feltételek miatt az államnak csak elenyésző kiadásai lesznek. „Több mint 160 ezer ember veszítette el a munkáját, köztük bizonyára voltak olyanok is, akik most képtelenek fizetni a kölcsönt. Mégsem meglepő, hogy az állami támogatás iránt senki sem érdeklődik, hiszen kezdettől fogva tudtuk, a szigorú feltételeknek csak kevesen felelnek meg. Az egész a kormány marketingfogása volt, amellyel a választókat akarta meggyőzni” – vallja Vladimír Dohnal, a Symsite Research elemzője.

A program fő célja az volt, hogy a gazdasági válság miatt utcára került emberek ne veszítsék el a tetőt a fejük fölül, az állam azonban a támogatás elnyerését annyi feltételhez köti, hogy annak szinte senki sem felel meg. A kereskedelmi banktól felvett hitel törlesztő részleteinek visszafizetésére csak azok kérhetnek kölcsönt az államtól, akik a banki hitelt 2008. december 31. előtt vették fel, és ez nem haladja meg a 2,5 millió koronát (82 984,80 euró). További feltételnek számít, hogy a munkájukat tavaly a gazdasági válság miatt veszítették el, és a munkaügyi hivatal nyilvántartásában szerepelnek. Mindezek mellett nem lehet a tulajdonukban olyan vagyon, amiből visszafizethetnék a kölcsönt. A legtöbb problémát talán mégis az a kritérium okozza, amely szerint a kérvényező ahhoz, hogy besorolják a programba, az előző félévben egyetlen törlesztő részlettel sem késlekedhetett. A bankok tapasztalatai szerint ugyanis az emberek gyakran csak akkor kezdenek el érdeklődni a hitel visszafizetésével kapcsolatos problémáik megoldása iránt, amikor a bank már figyelmezteti őket a törlesztés elmaradására, miközben az ilyen ügyfelek nem kérhetik az állam támogatását.

A Konszolidációs Ügynökség csak a havi törlesztés 70%-ára nyújt hitelt. Az állami program befejezését követően ráadásul két hitelt kell majd fizetnie: egyet a banknak, egyet pedig az államnak. Az állami kölcsönt 12-60 hónapon belül kell törleszteniük, minél hosszabb a futamidő, annál nagyobb a kamat. Míg az 1 éves futamidőnél 3,50, két évnél 4, háromnál 4,5, négynél 5, ötnél pedig 5,5%-os éves hitelkamatot kérnek majd tőlük. Így például abban az esetben, ha az állam 2500 eurót fizetne ki helyettünk a banknak, és ezt egy éven belül szeretnénk visszafizetni, havonta 212 eurós törlesztő részlettel számolhatunk, miközben a kamatokon 50 eurót fizetnénk ki. Ha az 5 éves futamidő mellett döntenénk, a havi törlesztés ugyan csak 48 euró lenne, a kamatok azonban elérnék a 365 eurót.

Az érdektelenséget a bankok is megerősítették. „Eddig egyetlen kérvény sem érkezett hozzánk, mivel az emberek egész egyszerűen képtelenek megfelelni az elvárásoknak” – nyilatkozta Boris Gandel, a Tatra banka szóvivője. Hasonló a helyzet a másik két nagybanknál, a Szlovák Takarékpénztárnál és az Általános Hitelbanknál (VÚB) is. „Hozzánk sem érkezett egyetlen kérvény sem, ami részben azzal is magyarázható, hogy a bajba jutott ügyfeleink inkább az általunk felkínált lehetőségek mellett döntenek” – vallja Alena Walterová, a VÚB szóvivője. Mivel az ügyfeleik jelenleg is kérhetik a törlesztő részletek fizetésének a felfüggesztését egy 6 hónapos időszakra, szerinte a többség inkább ezt választja. (t, p, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?