Enyhítenek az árusítás szabályain

Pozsony |

<p>&nbsp;A mozgóárusítás szabályait drasztikusan szigorító jogszabály július elsejei hatályba lépését követő heves tiltakozások hatására végre a Fico-kabinet is elismerte, hogy hibát követett el, amikor a települések közterületein csak olyan élelmiszerek árusítását engedte meg, amelyek a helyszínen közvetlen fogyasztásra alkalmasak. A kormány ezért már tegnap elfogadta azt a javaslatot, amely orvosolná az általuk elkövetett hibát.</p>

A július elsején életbe lépett jogszabály szerint gyümölcsöt és zöldséget ugyan továbbra is lehetett volna árusítani ilyen formában, húst, tejet, tejtermékeket, és sok más élelmiszert azonban már nem. Kivételt csak azokon a településeken engedélyeztek, ahol nincs élelmiszerüzlet. A módosítás elsősorban azokat a kistermelőket sújtotta volna, akik így adnak túl a termékeiken, kérdésessé vált azonban az egyre népszerűbb tejautomaták jövője is. „A parlamenti képviselők által elfogadott módosítások a termelőket sújtják a kereskedőkkel szemben. Mihamarabb olyan intézkedéscsomagot kell elfogadni, mely lehetővé teszi az agrár- és élelmiszer-ipari termékek szélesebb skálájának értékesítését a gazdák részéről” – figyelmeztetett a jogszabály életbe lépését követően Milan Semančík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) elnöke. A kormány már tegnap reagált a tiltakozásokra, amikor elfogadta a mozgóárusítást szabályozó törvény módosításjavaslatát. A jogszabályról a parlamentnek gyorsított eljárásban kellene tárgyalnia, hogy a módosítás minél hamarabb életbe léphessen. „Ezzel biztosítjuk, hogy a gazdák a jövőben is közvetlenül a vásárlóknak kínálhassák fel a termékeiket, vagyis húst és tejtermékeket is lehet majd mozgóárusítás formájában értékesíteni” – áll a gazdasági tárca nyilatkozatában. „A kormányzat kaotikus agrárpolitikai lépéseit tekintve úgy tűnik, mintha nem tudná a jobb kéz, mit csinál a bal. Nem zárható ki, hogy a háttérben valakik nagyon falaznak az áruházláncoknak. Letörik a hazai termékek iránt egyre erősödő, nyilván a felvilágosító kampánynak is köszönhető keresletet” – állítja Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke, aki szerint olyan jogszabályokat kellene hozni, amelyek előnyben részesítenék, uniós és állami támogatásokkal segítenék a hazai élelmiszerek előállítását. (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?