Engedélyezik az uránlelőhelyek kutatását

Kassa |

<p>Engedélyezi a környezetvédelmi minisztérium az Eprestetőn (Jahodná) található uránlelőhelyek további geológiai felmérését és kutatását.</p>

Erről Peter Žiga környezetvédelmi miniszter tájékoztatta csütörtökön a sajtót, közvetlenül az után, hogy találkozott az érintett községek polgármestereivel. Hat polgármester, valamint Kassa megye és a város képviselői vettek részt a tárgyaláson. „A kérdés átértékelésekor egyetlen községtől sem érkezett hozzánk olyan érv, amely elég nyomós lett volna ahhoz, hogy leállítsuk a geológiai feltárást. A felmérés határidejét 2015. április 19-ig hosszabbítjuk meg” – nyilatkozta Žiga. Elmondta, az önkormányzatok nagy része csupán azzal érvelt, hogy a felmérés ellentétben van a községek gazdasági és szociális fejlesztési tervével. „Szerettem volna elejét venni egy esetleges nemzetközi bírósági pernek, amely akkor indult volna, ha a kutatás idejét nem hosszabbítottuk volna meg” – tette hozzá Žiga. A találkozón a miniszter azt javasolta az érintett polgármestereknek, akadályozzák meg együtt az uránérc-kitermelést. „Az uránbányászat elleni memorandum kidolgozását ajánlottam, amelyet azonnal elfogadunk, miután azt az egyes önkormányzatok jóváhagyják” – árulta el a miniszter. Žiga elmondta – ő maga is ellenzi az uránércbányászatot. A találkozó helyszínén a bányászatot ellenző aktivisták is jelen voltak, de a megbeszélésre nem engedték be őket. „A minisztériumnak péntekig kellett döntenie. A memorandumot politikai húzásnak tartom. A minisztérium meghoz egy döntést, amely támogatja az uránbányászatot, ezután pedig tesz egy ellentétes lépést” – nyilatkozta Ladislav Rovinský, az aktivisták vezetője. Rovinský azt mondta, a felmérések engedélyezésének eredménye az lesz, hogy végül elkezdődik az bányászat. A Ludovika Energy már kilenc éve végez geológiai feltárást Eprestetőn, ugyanis a területen több mint ötmillió tonnányi uránérc van. A kutatás meghosszabbítása után a magáncég tanulmányt dolgoz ki az uránbányászat megvalósíthatóságáról és környezeti hatásairól. Ha a projekt környezetvédelmi és gazdasági szempontból is megfelelőnek bizonyul, megvalósíthatják a terveket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?