Elveszhet a bankban a pénzünk

<p>Míg a szlovákiai pénzintézetek tavaly decemberben, az euró bevezetése előtt attraktív betéti kamatokkal próbálták rávenni a lakosságot, hogy minél több pénzt helyezzenek el a bankszámláikon, manapság már azért folyik a verseny, hogy ki képes alacsonyabb kamatot kínálni. Az elmúlt év végén a pénzintézetek többnyire azzal édesgették magukhoz az ügyfeleiket, hogy az év végén zökkenőmentes legyen az euróra történő átállás.</p>

A bankban tartott szlovák koronánkat ugyanis díjmentesen és sorakozás nélkül váltották át euróra. Nem kis mértékben járult hozzá a bankbetétek drasztikus növekedéséhez azonban az is, hogy decemberben a szokásosnál jóval magasabb betéti kamatokat kínáltak a pénzintézetek. Az Istrobanka Maxiknižka terméke például 12 hónapra 4,5 százalékos, a Postabank 12 hónapra 4,6 százalékos, az Általános Hitelbank (VÚB) pedig 12 hónapra 4,55 százalékos kamatot adott az elmúlt év utolsó hónapjában. A Dexia terméke a Terminovaný Extra nevű határidős betét 3 havi lekötésű verziója 4,5 százalékkal vonzotta az ügyfeleket.

A magas betéti kamatoknak azonban az elkövetkező időszakban búcsút inthetünk. Ha a pénzünket ma szeretnénk lekötött betétszámlán kamatoztatni, már annak is örülhetünk, ha az éves kamat eléri az egy, legfeljebb 2 százalékot.
Ez azonban azt jelenti, hogy az éves hozam az idei évre várható 2,2 százalékos inflációt sem éri el, vagyis a lekötött betétszámlán elhelyezett pénzünk egy év múlva a kamatokkal is kevesebbet ér, mint a most betett pénzösszeg. Hogyan jutottunk a decemberi 4-5 százalékos kamatszintről a jelenlegi 1-2 százalékra? A változás előszelét egyes bankok ügyfelei már az elmúlt év végén megérezték, amikor az éves kamatokat a bankok igyekeztek 3 százalékra csökkenteni, vonzóbbá téve a 3-6 hónapos lekötésű számlákat.
Mára ez utóbbiak esetében is jelentős mértékben zuhantak a kamatok. Az ok egyszerű, a hazai bankok kamatpolitikáját mára az Európai Központi Bank (EKB) határozza meg. Ez utóbbi ugyanakkor idén már kétszer csökkentette az alapkamatát, ami jelenleg 1,5 százalékos.
Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet a hétvégén ráadásul úgy nyilatkozott, hogy az alapkamat a közeljövőben tovább csökkenhet. A bankok számára az EKB alapkamata azért fontos, mert a szlovák jegybank ilyen kamatozással folyósít számukra kölcsönt. Az előrejelzések szerint magasabb hozamra jövőre sem számíthatunk, hiszen az Erste Bank elemzése szerint az EKB alapkamata jövő tavasszal sem haladja meg a 2 százalékot.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?