Először számoltak fel Bitcoin-kereskedést Európában

Párizs |

<p>A francia rendőrök múlt héten felszámoltak egy Bitcoin-kereskedéssel foglalkozó csoportot, amire a pénzügyi hatóságok körében egyre nagyobb aggodalmat kiváltó virtuális fizetőeszköz esetében ez az első példa Európában.</p>

A csendőrök július 2-án és 3-án három embert állították elő az ügyben, és házkutatásokat tartottak a dél-franciaországi Cannes-ban, Nizzában, Toulouse-ban, valamint Brüsszelben, ahol az egyik gyanúsított egy ház tulajdonosa. Az előállításokra egy áprilisban "banki tevékenységek törvénytelen gyakorlása" miatt indított nyomozás keretében került sor. Az akcióval a rendőrség véget vetett egy illegális internetes Bitcoin-váltóhely tevékenységeinek - hangzott el hétfőn a dél-franciaországi Foix-ban tartott rendőrségi sajtótájékoztatón.     Az internetes oldalt üzemeltető 27 éves tunéziai állampolgár ellen, akit korábban már elítélték bűnszövetkezetben elkövetett csalásért, egyebek között bankári munka törvénytelen gyakorlásáért és illegális szerencsejáték szervezéséért indult eljárás. A feltételezett társát, egy 36 éves francia állampolgárt, aki a Bitcoinokat beszerezte, szintén bankári munka törvénytelen gyakorlásával gyanúsítják.     "Ez az első alkalom, hogy európai szinten felszámoltak egy törvénytelen internetes Bitcoin-váltóhelyet" - jelezte a csendőrség.     A házkutatás során a nyomozók lefoglaltak egy 388 Bitcoint tartalmazó pénztárcafájlt, ennek értéke megközelíti a 200 ezer eurót.     A csendőrök megszüntették az internetes oldalt, valamint egy teljes egészében a kriptopénzzel működő online kaszinó tervét is felszámolták.     A 2009-ben született Bitcoin virtuális fizetőeszköz, amelyet a jövő pénzeként is emlegetnek. Megalkotója a japán Satoshi Nakamoto, aki interneten jelentette be az új pénznem megszületését. Nakamoto személye is csak a világhálón létezik, nem tudni, pontosan kiről is van szó. A Bitcoint nem nemzeti jegybank bocsátja ki. Felhalmozása és az ezzel való fizetés egy úgynevezett nyílt forráskódú rendszerben működik. A digitális fizetőeszközt tulajdonosai nem bankszámlán vagy a zsebükben tartják, hanem egy számítógépes pénztárcafájlban. Ugyanakkor ma már a Bitcoin amerikai dollárra és néhány más valutára is átváltható, s a törvényi szabályozás hiánya, valamint az ingadozó árfolyammozgása miatt egyre nagyobb aggodalmat vált ki a pénzügyi hatóságok körében.     A gyanúsítottak vitatják, hogy szabálysértést követtek el. Azzal védekeznek, hogy semmilyen jogszabály nem tiltja a tevékenységüket, a nagyon magas, mintegy 35-50 százalékos jutalékukat pedig a virtuális pénz váltási árfolyamának jelentős ingadozásával magyarázzák. Az internetes oldalukon 2013. november és 2014. július között 2750 tranzakciót regisztráltak, amely a több mint egymillió eurós értékben történt váltásoknak köszönhetően jelentős nyereséget termelt a fenntartóknak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?