Elhunyt Bartha Ferenc

Budapest |

<p>Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a Trigranit az MTI-vel.</p>

 

A TriGranit Holding Bartha Ferencet saját halottjának tekinti, a temetésről a családdal közösen később intézkednek.

Bartha Ferenc 1943. augusztus 6-án született Budapesten.

Középiskolai tanulmányait követően a Közgazdasági Egyetem Külkereskedelmi szakán tanult, ahol 1965-ben szerzett diplomát.

1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa lett, majd 1970 és 1980 között a Külkereskedelmi Minisztériumban főosztályvezető-helyettesként dolgozott. 1980-tól 1987-ig a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságát vezette, majd a Kereskedelmi Minisztérium államtitkárává nevezték ki.

1988-ban a Magyar Nemzeti Bank élére került, az elnöki pozíciót 1990-ig töltötte be.

Ezt követően a bécsi székhelyű az Indosuez Pénzügyi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója lett, majd a Banque Indosuez Magyarország elnökeként dolgozott.

Bartha Ferencet 1994-ben az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsának elnökévé és privatizációs kormánybiztossá nevezték ki.

1995-ben megalapította és azóta vezette a Bartha Pénzügyi Tanácsadó Kft.-t, ezzel párhuzamosan 1996 és 1998 között a Gránit Pólus Beruházási és Fejlesztési Rt. vezérigazgatói posztját is betöltötte. 1997 és 1999 között a TriGránit Fejlesztési Rt. vezérigazgatója, 1999-től 2003-ig a társaság elnöke volt.

2003-tól a TriGránit Holding Ltd. elnöke, 2010-től pedig a Gránit Bank Zrt. Igazgatóságának elnöke volt.

Pályafutása során számos szakmai megbízatásnak is eleget tett, többek között 1997-től 1998-ig a Raiffeisen Unicbank Rt., 2002 és 2007 között pedig az Inter Europa Bank Rt. igazgatóságának elnökeként tevékenykedett.

Bartha Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Ellenőrző Bizottságának elnöke volt, valamint tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak, a South Eastern Europe Business Advisory Council-nek, és a MTA Világgazdasági Kutatóintézete Tudományos Tanácsának.

Nemzetközi munkássága elismeréséül a Francia Becsületrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?