Elhalasztott (nagy) áremelések

Nálunk az árakra – beleértve a központilag szabályozott árakat is – még nem jellemző, hogy azok tartalmaznák a termelési költségeket és a tisztességes hasznot. Ezért néhány nagy áremelési hullám még előttünk van. A víz-, gáz-, és villanyfogyasztásban alig van lehetőségünk a takarékoskodásra, így az elmúlt három év áremelései jelentősen befolyásolták a családok anyagi lehetőségeit. A választási év ilyen szempontból lélegzetvételnyi időt jelent majd – jövőre mindössze a nagyfogyasztók gázárait emelik. Ez ugyan a távfűtés miatt „begyűrűzik” a lakosság egy részéhez, de ismerjük el: nagyon furcsa helyzet, hogy olyan cégek is, mint a Slovnaft vagy a Duslo még mindig az indokoltnál olcsóbban jutnak a földgázhoz. Ebben a tekintetben azonban különösebb okunk nincs az örömre, hiszen a jövő ősszel hatalomra kerülő kormány éppen azzal bizonyíthatja majd, hogy populizmus helyett komoly szándékai vannak az országgal, hogy közzéteszi a 2003 elejétől érvényes központi áremeléseket. Bár a kormány most nem emel, megteszik ezt mások: a Szlovák Távközlési Vállalat (ST) így készül a piac 2003-as nyitására, januártól többe kerül majd a cigaretta és a dohányáru, de magasabb lesz a hulladékszállítási díj is.

Ennek ellenére nyugodt év elé nézünk a leginkább zsebpróbáló makrogazdasági kategória, az infláció kapcsán is. Az általában legjózanabb becsléseket készítő jegybank a fogyasztói árszint legfeljebb 5 százalékos emelkedésével számol. De az alsó becslési határ 3,5 százalék, ami lassan már egy uniós tagsági ambíciót vetítene elénk. Persze az sem elhanyagolható, hogy így a pénzünkért az év végén szinte ugyanannyit vásárolhatnánk, mint manapság és a mai banki kamatok mellett pedig a megtakarításaink legalább a reálértéküket megőriznék. Makroszinten valami hasonlóra számíthatunk a fizetések terén – a jegybank ezzel kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy a pénzkiáramlás megközelítőleg 6 százalékos bérszintemelkedésig követné a termelékenység növekedését. Vagyis, ha a bérek ennél nagyobb mértékben növekednek, akkor az már inflációgerjesztő hatású lenne. A 6 százalékos emelkedés egyébként a jövő év végére 12 800 korona körüli átlagbért jelentene.

A többi makrogazdasági mutató közül a 3,5–3,8 százalékosra tervezett gazdaságbővülés (GDP-emelkedés) a realitások ismeretében örvendetesnek számít ugyan, de a még mindig nagyon messze található uniós szint ettől még éppen csak nem távolodik tőlünk. Egyre szimpatikusabbak viszont a növekedés kiváltó tényezői: húzó ágazatnak az új értékeket teremtő hazai ipari beruházások és a lakosság fogyasztása számítanak. Ezzel visszaesés nélkül átvészelhető az az időszak, amíg – becslések szerint az év vége felé – végetér a nyugat-európai recesszió és újra magához tér a korábbi évek húzóágazatának számító export. Egyedüli mutató, amelyben jövőre sem várható komolyabb javulás, az a munkanélküliség. Kár, hogy a parlamentben nem ment át az a javasat, amely szerint a hosszabb ideje elhelyezkedni képtelen személyek a községükben elvégzett közmunkával tették volna hasznossá magukat. A javaslat elfogadása valószínűleg módosította volna a munkanélküliségi mutatót is.

A jövő év következő nagy kérdése a korona stabilitása. A jegybank szerint a fő kockázati tényezőnek nem a továbbra is hatalmas külkereskedelmi deficit számít. A nemzeti bank vezetői leginkább a hazai politikai helyzettől és a világgazdaság alakulásától tartanak, ha az a kettő nem romlik lényegesen, az euróhoz képest stabil árfolyamra számítanak.

Az idei évre tervezték, de várhatóan 2002 lesz a privatizáció éve. A Nemzeti Vagyonalap (FNM), amely idén csak hitelek felvételével volt képes 22 milliárd koronát fordítani lakossági kötvényei kifizetésére, jövőre 202,4 milliárd koronás költségvetéssel számol. Ennek kb. kilencven százaléka a gázművek pivatizációjából származik majd. Ezzel kapcsolatban mindenki optimista, hiszen néhány napja a kevésbé lukratív cseh testvérvállalatot a tervezettnél többért sikerült eladni. A FNM vezérei egyelőre azt ígérik, hogy tartják magukat az eddigi koncepcióhoz és ezt a pénzt csak hosszú távú célokra költik: 97 milliárd koronát az eddig felhalmozott államadósság törlesztésére, 55 milliárd koronát pedig a nyugdíjreformra. Az államadósság közel 100 milliárdos lefaragása csak első látásra tűnik komoly összegnek. Elég arra gondolunk, hogy csak az állami költségvetés évente több mint 30 milliárd koronás hiánnyal gazdálkodik és ehhez járul még az összes állami ellenőrzés alatt álló ágazat (egészségügy, állami nagyvállalatok stb.) által évente produkált rejtett veszteség. A deficitnek csak átfogó reformokkal lehetne elejét venni, ilyesmire azonban jövőre – választási év lévén – nem nagyon számíthatunk. Halvány remény talán az új nyugdíjrendszer – eredetileg idénre ígért – első pillérének bevezetésére van, de ez is legfeljebb a nyugdíjreform előszelének tekinthető.

A gazdaságot befolyásoló kormányintézkedések sorában figyelemre méltó, hogy talán közzéteszik dotációkkal kapcsolatos információkat – erre állítólag az eddig legnagyobb donor, a földművelésügyi miniszter is ráállt. Emellett még sok világmegváltó koncepciót is el kell majd viselnünk. Úgy tűnik ugyanis, hogy ez a kormánygarnitúra sem tud ellenállni a csábításnak, miszerint hároméves kivárás után a távozása előtt még egy sor nagy koncepciót tegyen le az asztalra, emelyekből az utánunk követezők szinte semmit sem hasznosítanak.