Eladják a Telekom kisebbségi tulajdonrészét

Pozsony |

<p>Egymilliárd euró &ndash; ekkora bevételre számít Radko Kuruc pénzügyi államtitkár a Slovak Telekom távközlési társaságban birtokolt 49 százalékos állami tulajdonrész eladásából.</p>

A privatizációra pénteken a parlament is rábólintott, az ellenzék azonban nem bízik abban, hogy az államnak bárki is egymilliárd eurót fizetne a részvénycsomagért.

„Elérhetetlen álom” – ezt tartja az említett összegről Jozef Mikuš, a KDH parlamenti képviselője, aki azonban a magánosítást nem veti el. „Az államnak, mint kisebbségi részvényesnek manapság nincs nagy beleszólása a cég működésébe, miközben az osztalékfizetésről is a többségi tulajdonos dönt, a részvénycsomag eladása így jó döntésnek számít. A nagy kérdés csak az, hogy mennyiért?” – teszi fel a kérdést Mikuš. Korábbi elemzői becslések szerint a 49 százalékos állami részvénycsomag nagyjából 600–800 millió eurót érhet, miközben a cég 51%-os részvénycsomagját még 2000-ben megközelítőleg egymilliárd eurónak megfelelő összegért vásárolta meg a német Deutsche Telekom távközlési óriás.

A parlament által pénteken elfogadott privatizációs tervezet szerint Szlovákia első körben a tőzsdén keresztül szeretné értékesíteni az állami részvénycsomagot, Pavol Pavlis gazdasági miniszter szerint ugyanis csak így biztosíthatják a legnagyobb átláthatóságot és a legjobb árat. Ha a tőzsdei eladás nem járna sikerrel, akkor választanák a közvetlen eladási módot. Pavlis egy korábbi nyilatkozatában már jelezte, hogy az eladást nyárig szeretnék lezárni.

A magánosításból befolyó összeg felhasználásáról kormányzati körökben egyébként már most heves vita zajlik. Peter Kažimír pénzügyminiszter jelezte, hogy a pénzt elsősorban az államadósság csökkentésére fordítanák. Robert Fico kormányfő ugyanakkor már többször hangoztatta, hogy az állam növelhetné tulajdonrészét a Szlovák Villamos Művekben, amihez a pénzt a Slovak Telekom privatizációjából teremtenék elő. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?