Egyre kevesebben vállalkoznak Szlovákiában

Pozsony |

<p>Annak ellenére, hogy a jobboldali Radičová-kormány vállalkozóbarát kabinetként határozta meg önmagát, Szlovákiában tavaly tíz éve nem látott ütemben csökkent a kisvállalkozók száma. Míg 2010 végén a statisztikai hivatal még több mint 384 ezer kisvállalkozót számolt össze, az elmúlt évben a számuk már 376 ezer alá esett vissza.</p>

A vállalkozók száma ugyan a gazdasági válság kirobbanását követően folyamatosan csökken, a tavalyihoz hasonló visszaesésre azonban hosszú évek óta nem volt példa. A szakemberek szerint ehhez több tényező is hozzájárult. „A folyamatosan változó törvények, az állami támogatások és a banki hitelek elapadása, valamint a folyamatosan romló gazdasági környezet okolható azért, hogy tavaly csaknem 8,5 ezerrel kevesebb állakozót számoltak össze” – nyilatkozta Jaroslava Lukačo-vičová, a Szlovák Vállalkozói Szövetség tanácsadója. Viola Kromerová, a Szlovákiai Kisvállalkozók Szövetségének a főtitkára szerint főként a kereskedők körében nőtt azok száma, akik kénytelenek voltak feladni a vállalkozásukat, hiszen egyre kevésbé képesek felvenni a versenyt a nagy üzletláncokkal, amelyek az elmúlt időszakban már a kisebb településeken is elkezdték kiszorítani a kiskereskedőket. Sok kereskedőt riasztottak el szerinte az állam olyan bürokratikus intézkedései is, mint például az elektronikus pénztárgépekkel kapcsolatos szabályok szigorítása. Jelentős veszteségeket könyvelhettek el az elmúlt időszakban azonban egyéb ágazatok is.

„Az elmúlt időszakban látványosan csökkent az építőipari termelés, miközben ebben az ágazatban átlagon felüli a kisvállalkozók száma” – nyilatkozta Marek Kuchta, az Edymax Holding ügynökség vezérigazgatója. A vállalkozók a márciusi választások győztesétől elsősorban azt várják, hogy csökkentse a rájuk háruló adminisztratív terheket, és hogy ne módosítsa havi rendszerességgel az őket érintő jogszabályokat. (mi, SITA, Hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?