Egy felmérés szerint a fiatalok a gazdasági válság legnagyobb vesztesei

<p>Az európai országokban élő 15-24 éves korosztály rendkívül pesszimista a jövőt illetően, a megkérdezettek kevesebb mint egyharmada bízik abban, hogy jobban fog élni, mint a szülei - derül ki az Intrum Justitia legutóbbi fogyasztói fizetési hajlandóságot vizsgáló felméréséből.</p>

A kutatásban több mint 21 ezer fogyasztó vett részt 21 európai országban. A követeléskezelő cég a kutatás eredményét ismertető összefoglalóban emlékeztetett arra, hogy a hivatalos európai adatok szerint csaknem 5 millió 25 év alatti munkanélküli volt 2014 harmadik negyedévében, arányuk  több mint kétszer akkora, mint a teljes európai népességen belül.  A fiatalok a déli országokban boldogulnak a legnehezebben; Spanyolországban és Görögországban a 25 év alattiak több mint fele munkanélküli.

A rossz gazdasági körülmények miatt a külföldre költözést kilátásba helyezők aránya különösen magas, 53 százalékos Görögországban, ezt követi 45 százalékkal Spanyolország, 43 százalékkal Lengyelország és 42 százalékkal Magyarország.

A fiatalok szerint a jövőben várható pénzügyi helyzetük rosszabb lesz, mint a szüleiké. Tízből három európai fiatalnak saját bevallása szerint nincs elég pénze ahhoz, hogy a számára megfelelő életszínvonalat elérje. A legnehezebb helyzetben az észtek, az írek és a franciák érzik magukat. Minden negyedik európai fiatal pénz nélkül marad a számlák befizetése után.

Az általános fizetési hajlandóság  tovább romlott Magyarországon is, amely  Görögország után második legrosszabb fizetési morállal rendelkező ország a régióban. A fiatalok helyzete halmozottan problémás. Bár a magyarok túlnyomó része fontosnak tartja a számlák befizetését és ezt lehetőség szerint időben meg is teszi, a lakosság 40 százalékának nehézséget okoz a befizetés. A nemfizetés elsődleges oka a munkanélküliség, illetve a hitelekhez kapcsolódó pénzügyi problémák.

A kutatást online önkitöltős kérdőív segítségével folytatták le. A potenciális válaszadók személyre szabott e-mailes meghívást kaptak. A felmérés célcsoportjai azok voltak, akik legalább 15 évesek, és főként vagy részben felelősek saját maguk vagy háztartásuk pénzügyeinek kezeléséért. Országonkénti kvótákat határozták meg nem, életkor és régió alapján, hogy mindenhol országos reprezentatív mintát kapjanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?