Derűlátóan nyilatkoztak az Eurócsoport tanácskozására érkezők

Brüsszel |

<p>Derűlátóan nyilatkoztak a görög adósságválságra vonatkozó megállapodás esélyét illetően az Eurócsoport szombat délutáni brüsszeli tanácskozására érkezők.</p>

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurózónabeli országok pénzügyminiszteri testületének, az Eurócsoportnak az elnöke ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Görögországnak most bizalmat kell ébresztenie a partnerekben, miszerint a dél-balkáni ország képes lesz megvalósítani a papíron ígért reformokat. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója úgy vélekedett a várakozó újságírók előtt, hogy az eddiginél sokkal több haladást fognak elérni az eszmecserén. Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa azt emelte ki érkezési nyilatkozatában: a görög kormány legutóbbi javaslata arról tanúskodik, hogy Athén "jelentős gesztusokra" kész. Megerősítette a nemzetközi hitelező intézmények előzőleg tett értékelését, miszerint az Alekszisz Ciprasz kormánya által - az újabb pénzügyi mentőprogramért cserébe vállalt - reformintézkedések terve "megfelelő tárgyalási alapnak" minősül.  Edward Scicluna máltai pénzügyminiszter azt hangsúlyozta: Görögországnak biztosítékkal is kell szolgálnia arra nézve, hogy ténylegesen meg is fogja valósítani az ígért reformokat. Michael Noonan, az ír pénzügyi tárca vezetője szerint a helyes döntéshez most alaposan át kell tekinteni a nehéz helyzetbe kerül görögországi bankok helyzetét.  Jóval az Eurócsoport ülése előtt Brüsszelbe érkezett, és diplomáciai források szerint azonnal megbeszélést kezdett Michel Sapin francia pénzügyminiszterrel Wolfgang Schäuble, a német pénzügyi tárca irányítója. Németország, az euróövezeti országok közül Görögország legnagyobb hitelezője egyelőre nem alakította ki álláspontját a legújabb görög intézkedéscsomagról, vagy legalábbis ezt az álláspontot nem osztotta meg a nyilvánossággal.  A hitelezők - az amerikai dominanciájú IMF, a frankfurti szákhelyű Európai Központi Bank és a brüsszeli Európai Bizottság - kedvező véleménynyilvánítása elengedhetetlen volt az Eurócsoport ülése előtt. A három hitelező a reformintézkedési terveket előzetesen értékelve adott zöld jelzést a pénzügyminiszterek tanácskozásához. Ha az euróövezeti pénzügyminiszterek szombat délután áldásukat adják a reformjavaslatokra és a görögök által kért újabb mentőprogramra, várható, hogy megbízzák a hitelező intézményeket a részletek Görögországgal történő megtárgyalásával. Az előzetes forgatókönyv szerint mindezt a 19 országot összefogó eurózóna, valamint az egész, 28 tagállamból álló Európai Unió állam-, illetve kormányfői is szentesítik vasárnap délután. Szombatra virradóan a görög parlament megszavazta a kormány javaslatcsomagjának a támogatását. A csomag egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmaz. A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, ezúttal 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?