Csökkent a munkanélküliség az EU-ban

Csökkent a munkanélküliség az EU-ban

<p>Mind az EU egészében, mind az euróövezetben csökkent a munkanélküliség júliusban. Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala kedden közzétett felmérése szerint az EU 28 tagállamában júliusban 9,5 százalék volt a munkanélküliség az előző havi 9,6 százalékkal szemben, ez 2011 júniusa óta a legalacsonyabb ráta.</p>

Az euróövezetben a júniusi 11,1 százalékról 10,9 százalékra, 2012 februárja óta a legalacsonyabb szintre csökkent az állástalanok aránya.

Az Eurostat becslése szerint az EU 28 tagországában 23 millióan voltak munka nélkül, ebből 17,5 millióan az eurózónában. A munkanélküliek száma tavaly júliushoz képest 1,648 millióval csökkent.

A múlt év júliusához viszonyítva az EU 23 tagállamában mérséklődött, háromban nőtt, Belgiumban és Romániában pedig változatlan maradt a munkanélküliségi ráta.

Németországban volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, 4,7 százalék, majd Csehország és Málta (mindkettő 5,1 százalék) következik. Görögországban viszont 25 százalékos, Spanyolországban pedig 22,2 százalékos munkanélküliséget regisztráltak.

A legnagyobb csökkenést Bulgáriából jelentették, ahol 11,5 százalékról 9,4 százalékra csökkent a munkanélküliség. Spanyolországban 2,1 százalékponttal 22,2 százalékra, Görögországban pedig májusi adatok szerint 2 százalékponttal 25 százalékra mérséklődött az állástalanok aránya. Finnországban ezzel szemben 8,7 százalékról 9,7 százalékra, Franciaországban 10,3 százalékról 10,4 százalékra, Ausztriában pedig 5,7 százalékról 5,8 százalékra nőtt a munkanélküliség.

Csökkent a munkanélküliség a fiatalok körében is. Az EU 28 tagállamában idén júliusban 20,4 százalék, az eurózónában pedig 21,9 százalék volt a munkanélküliség a 24 év alatti korosztályban az egy évvel korábbi 22 százalékkal, illetve 23,8 százalékkal szemben. A fiatalok között 51,8 százalékkal Görögországban volt a legnagyobb az állástalanos aránya, utána Spanyolország (48,6 százalék), Horvátország (41,3 százalék) és Olaszország (40,5 százalék) következik. Németországból ezzel szemben 7,0 százalékos, Máltáról 8,7 százalékos, Észtországból pedig 9,5 százalékos rátát jelentettek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?